Belpol

Németh Szilárd: az orosz import nélkül a magyar családok energiaszámlája háromszor-négyszer nagyobb lenne

Az orosz import nélkül a magyar családok energiaszámlája háromszor-négyszer nagyobb lenne, a benzin és a gázolaj literje pedig ezer forint fölé emelkedne – közölte a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos pénteken a Facebook-oldalán.

Németh Szilárd azt írta: Magyar Péter már nyilvánosan is bejelentette, hogy kormányra kerülése esetén végrehajtja Brüsszel követelését, „a Von der Leyen-Zelenszkij-tervet”, ez teljesen megtiltaná az orosz energiahordozók – a földgáz, kőolaj és a dúsított urán – EU-ba, így Magyarországra való behozatalát.

Mindez az „egekbe emelné”, a 2022-es szintre lökné a földgáz és kőolaj európai árát, de borzasztóan megdrágítaná a paksi atomerőmű termelését is – tette hozzá.

„Az orosz import nélkül a magyar családok energiaszámlája háromszor-négyszer nagyobb lenne, a benzin és a gázolaj literje pedig ezer forint fölé emelkedne. Közel 10 százalékos többlet-inflációval és 4,5 százalékos GDP-csökkenéssel kellene számolnunk. A magyar gazdaság padlót fogna, a családok ismét eladósodnának” – fogalmazott Németh Szilárd.

Úgy folytatta, hogy ezen felül még komoly ellátásbiztonsági problémákkal is szembe kellene néznünk, mert a nemrég lefolytatott horvát-magyar tesztek és vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy az Adria-vezeték messze nem képes pótolni a Barátság II. csővezeték forgalmát.

„Brüsszellel és a Tiszával szemben a Fidesz-KDNP energiapolitikájának célja a biztonságos és megfizethető energiával való ellátás, mert ez a gazdaság versenyképességének és a családok jólétének az alapja. A nemzeti konzervatív, békepárti kormány a magyar emberekkel közösen összefogva a jövőben is meg tudja védeni a rezsicsökkentést!” – zárta a bejegyzését a kormánybiztos.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük