Belpol

Megfagyott a levegő: Ruszin-Szendi Romulusz kíméletlenül helyretette Orbán Viktort

Orbán Viktor ma reggeli szokásos Kossuth rádióban elhangzó „interjújában” megerősítette, amit honvédelmi minisztere állított. Kiállt mellette, még a teljesen szakmaiatlan szlogen mellett is, miszerint a „Békéhez erő kell” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője.

„Elnök úr, önnek is elmondom: A békéhez felelős politizálásra van szükség, mert a háború – Clausewitz után – a politika folytatása más eszközökkel! Én sokáig azt hittem, hogy ön egy felelős, a szakmai érveket ismerő és elfogadó politikus. Mára egyértelműen kiderült, hogy csak a hatalma és a lopott szajré megtartásán dolgozik, akár a hazánk biztonságát is kockáztatva” – jegyezte meg Ruszin-Szendi Romulusz.

„Ön ma megerősítette: A háborúba vezető út nulladik fázisában voltunk 2023 tavaszán” – tette hozzá.

A Tisza Párt honvédelmi szakértője úgy reagált: a nulladik fázis a háborúba vezető úton a társadalom és az ország felkészítése a háborúra, továbbá titkos és nyílt akciók mind diplomáciai, mind gazdasági, mind az információs befolyásolás terén.

„Ezt látjuk az Orbán kormány utolsó éveiben. Félelemben tartja a magyar társadalmat, ellenségképet gerjeszt itthon és külföldön, manipulál és józan, szakmai szempontból értelmezhetetlen diplomáciai lépéseket tesz, ami ellentétben áll a Nemzeti Biztonsági Stratégiánkkal” – írta Ruszin-Szendi Romulusz.

Kapcsolódó cikkünk: Rendkívüli közleményt adott ki Ruszin-Szendi Romulusz

„Hazug, háborúpárti kormány lettek” – mondta.

Ruszin-Szendi Romulusz hozzátette: bármilyen furcsa ez önöknek, mi a hazánkat szolgáljuk és nem külföldi diktátorok érdekét. Kiemelte: vezérkari főnökként sem Ukrajna támogatásán keresztül képviseltem a magyar érdekeket, hanem a Nemzeti Biztonsági- illetve a Nemzeti Katonai Stratégia szerint. Nem lenne hátrány ha Önök is elolvasnák és értenék, hogy mit hagytak jóvá – jegyezte meg.

„A mi tervünk tiszta és világos még a nulladik fázisban is: Nem akarunk háborút, hanem békét; nem küldünk magyar katonát az orosz-ukrán háborúba egyik oldalon sem; és ukrajna EU csatlakozásával kapcsolatban is egyértelmű az állásfoglalásunk (nem úgy mint az önöké)” – írta.

„Önök ismét lebuktak. Menniük kell. És menni is fognak” – zárta Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője.

Címlapkép: Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök beszédet mond a Tisza Párt 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából a budapesti Andrássy úton tartott ünnepségén 2025. március 15-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük