Az MSZP reagált Gyurcsány Ferenc lemondására: „Most mi jövünk!”
Az MSZP a múlttal kapcsolatos vitákat ezzel lezártnak tekinti – kezdte közleményét az egykori kormánypárt.
Egykori elnökünknek, volt miniszterelnökünknek biztosítom: áldozatvállalása nem volt hiábavaló. Döntésével a magyar baloldal megújulása, megerősödése, szövetséggé formálása új esélyt kapott – mondta el a hírre reagálva Komjáthi Imre, az MSZP elnöke.
A pártelnök személyes megjegyzésként hozzátette: érdeklődéssel várom a Fidesz és a jobboldali ellenzék válaszát a jelen kihívásaira. Gyurcsány nélkül ugyanis már nem lehet elintézni mindent a „gyurcsányozással” – jegyezte meg.
Kapcsolódó cikkünk: Megrázta a hír Magyarországot: bejelentette lemondását az ellenzék ikonikus alakja
„Mi, szocialisták, arról beszélünk, hogyan lehetne kevesebb gazdag és kevesebb szegény Magyarországon. Ők eddig arról beszéltek, hogyan lehetne kevesebb Gyurcsány. Megkapták. Most mi jövünk” – zárta közleményét Komjáthi Imre.
Címlapkép: MSZP
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!