Belpol

Még a napelemesek sem jutnak uniós pénzhez – A DK komoly változásokat ígér + VIDEÓ

Bármit is hazudott a kormány, még a napelemesek sem jutnak uniós pénzhez, így háztartási napelem-programot indítunk a kormányváltás után – tájékoztatta a Közbeszédet Varju László, a DK Árnyékkormányának energia-és rezsiügyi árnyékminisztere.

Varju László közölte, sajtóhírek szerint továbbra sem kaphatnak uniós pénzt a háztartási napelemek telepítésére a magyar pályázók, mert az Orbán-kormány állami szintű lopásai miatt már két éve nem jut hozzá Magyarország az erre szánt uniós forrásokhoz – írta. Hozzátette, hogy így a magyar háztartások és vállalkozások egyenként akár több tízmillió forintos veszteségeket szenvednek el, mert belevágtak a napelem-telepítésbe.

Mint arra ígéretet tettek, a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány a kormányváltás után hazahozza az uniós pénzeket, amiből nagyszabású háztartási napelem-programot fognak indítani.

A DK-s politikus kiemelte, hogy az uniós pénzből nem Orbán Viktor milliárdos barátai fognak meggazdagodni, hanem a magyar emberek csökkenthetik a rezsiszámláikat az olcsó és tiszta napenergiával. A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány ezért szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után.

Hozzátette, az uniós pénzből olcsó háztartási napelemeket és megfizethető rezsit teremtenek, mert a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarnak.

Toók László Flórián

Toók László Flórián, újságíró, szerkesztő-riporter.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük