Pletykafészek

„Lusta szemű” gyerek: fokozott betegségi kockázat

Egy tanulmány szerint a „lusta szemű” gyermekek felnőttkorukban fokozottan veszélyeztetettek egyes betegségekben. Egy, a UCL kutatói által készített friss tanulmány szerint azoknál a felnőtteknél, akiknek gyermekkorukban előfordult az ambliópia (“lusta szem” tünetcsoport), nagyobb valószínűséggel tapasztalnak magas vérnyomást, elhízást és metabolikus szindrómát felnőttkorukban, valamint magasabb náluk szívroham kockázata – írja a Medicalxpress.com. 

Az amblyopia egyfajta látásprobléma, amely száz gyermekből legfeljebb négyet érint. Az egyik szem látása nem fejlődik megfelelően, ami gyakori hunyorgással jár, és sokszor távollátás is kifejlődik.

Ilyenkor tulajdonképpen zavar keletkezik az agy és a szem együttműködésében: az agy nem tudja megfelelően feldolgozni az érintett szem vizuális jelét. Mivel ez általában csak az egyik szem látásromlását okozza, sok gyermek nem vesz észre semmi zavarót, így csak négy-ötéves korban szokták felfedezni az eltérést.

Kiskorban még jól korrigálható szemüveggel, esetenként félig takart szemüveggel illetve szemtornával. Az eClinicalMedicine-ben publikált eredmény szerzői hangsúlyozzák, hogy bár együtt állást azonosítottak, kutatásaik nem mutatnak ki okozati összefüggést az ambliópia és a felnőttkori rossz egészségi állapot között.

A kutatók több mint 126 000, 40 és 69 év közötti résztvevő adatait elemezték az Egyesült Királyság Biobank csoportjából, akik szemészeti vizsgálaton estek át.A résztvevőket a toborzás során megkérdezték, hogy gyermekkorukban kezelték-e őket ambliópia miatt, és hogy felnőtt korukban is fennáll-e ez az állapot. Azt is megkérdezték tőlük, hogy kaptak-e cukorbetegség, magas vérnyomás vagy szív-/agy-érrendszeri betegség (azaz angina, szívroham, szélütés) diagnózist.

Közben BMI-jüket (testtömegindexüket), vércukorszintjüket és koleszterinszintjüket is megmérték.

A kutatók megerősítették, hogy a 3238 résztvevő közül, akik gyermekkorukban „lusta szemük” volt, 82,2%-uk felnőttként tartósan csökkent az egyik szem látásminősége

Az eredmények azt mutatták, hogy a gyermekkorban ambliópiában szenvedőknél 29%-kal nagyobb volt a cukorbetegség, 25%-kal a magas vérnyomás és 16%-kal az elhízás esélye. A szívinfarktus kockázata is megnövekedett náluk – még akkor is, ha ezen állapotok egyéb kockázati tényezőit (például egyéb betegségek, szociális helyzet) is figyelembe vették.

A tanulmány egyik szerzője, Dr. Siegfried Wagner (UCL Institute of Ophthalmology and Moorfields Eye Hospital) így nyilatkozott: “A látás és a szemek az általános egészség őrszemei ​​– legyen szó szívbetegségről vagy anyagcserezavarról – szorosan összefüggnek más szervrendszerekkel. Ám az eredményeink nem jelentik azt, hogy minden ambliópiás gyermeknél elkerülhetetlenül komoly rendellenességek alakulnak ki felnőttkorban.” (via gyerekszoba.hu)

Fotó: Pixabay

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények