Külpol

Libabőr! Csak a falba vésett nevük maradt utánuk Auschwitzban

Amikor Rajk László építész egy auschwitzi kiállítás látványtervén dolgozott, hallott róla, hogy a koncentrációs tábor falának tégláiba sok helyen magyar nevek vannak bevésve. Ezeket a nyomokat meg akarta örökíteni, ezért különböző anyagokra átvitt lenyomatokat, frottázsokat készített a karcolásokból. Hol pauszpapírral, hol lepedővel kísérletezve örökítette meg és hozta haza ezeket a nyomokat.

Itthon aztán digitalizálta, saját műtermének falára helyezte, és grafikákat, műalkotásokat készített belőlük, a sorozat címe Hiányzó sors volt. Ezzel párhuzamosan a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kutatói régóta kerestek és gyűjtögettek hasonló téglakarcokat a Kárpát-medencében, amelyek a második világháború zsidó gettóiban jöttek létre. Király Mátyás és Csősz László kutatásai nyomán a falba vésett nevekből élettörténetek, portrék bontakoztak ki.

A kutatás és Rajk műalkotásai most a Mementó című kiállításon keresztül mutatják meg, mennyi mindent jelent a név, hányféle módon határozza meg az identitást, különösen a zsidóság számára, és milyen hatása lehet egy olyan egyszerű, ősi gesztusnak, mikor valaki a nevét a falba vési, és az a nyom évszázadokon át ott marad.

A kiállítás külső helyszínen, a 2019-ben elhunyt Rajk László régi műtermében látható a Paulay Ede utcában, annak apropóján, hogy özvegye, Rajk Judit különböző közintézményekre hagyta a sorozat szétdarabolt elemeit. Itt három alkotást állítottak ki, kettő valóban auschwitzi téglafeliratokból készült, egy viszont pusztán a téglákat ábrázolja, üres.

Az emlékezés a kiállításon két egymástól nagyon különböző, mégis egymást kiegészítő formában jelenik meg. Az egyik Rajk összetetten elvont művészi gesztusa: az emlékül hagyott falfeliratokból készített alkotásokkal felnagyította és a saját értelmezésében mutatta meg ezeket a sorsokat. A másik forma az emlékül hagyott nevek mögé írja meg azok valós történetét, kiegészítve a zsidóság, a név és az emlékezet viszonyának több száz éves jelentőségének magyarázatával.

Emlékezés művészeti eszközökkel

Rajk Lászlónak magának is sok dolga, feldolgozni valója volt a nevével. Azonos nevű apja, a Rákosi-rendszer belügyminisztere miatt sokan előítéletekkel közelítettek hozzá egész életében: idősebb Rajk Lászlót még fia csecsemőkorában kivégezték, feleségét börtönbe zárták, Rajkot pedig Kovács István néven gyermekotthonba küldték. Saját nevét csak anyja szabadulása után szerezhette vissza.

„Részben emlékmentés ez, de nem pusztán a nevek megörökítése volt a cél, hanem a művek egy képzőművészeti folyamatként dolgozták fel ezeket a neveket” – magyarázta Farkas Zsófia, a kiállítás kurátora. Rajkot érdekelték a különböző technikák, a sokszorosíthatóság kérdése, ezért kísérletezett vele sokat. Fontos az is, hogy a műalkotás alapjai falak, hiszen ő építészként mindig térben, házban, épületben gondolkodott, és minden munkája összefüggött egymással, tette hozzá.

Ezekért a grafikákért meg kell dolgozni: közel kell hozzájuk menni, erősen kell nézni, mire megjelennek, éppúgy, ahogy eredeti helyükön, a falakon sem tűnik fel elsőre, mennyire fontos emlék lehet egy-egy ilyen karcolmány.

A grafikák mellett a befogadás mankóiként láthatók az eredeti téglákról készült fotók, valamint pár, a munkafolyamatot ábrázoló satírnyom is. Rajk Judit egy interjúban elmondta, szerinte ezek a művek azt üzenik: vegyük észre az áldozatok nyomait és emlékezzünk rájuk, de nem cipőhalmokkal és nem művészi értelmezéssel, hanem „leképezéssel”, sokszorosítással kell megmutatni őket és kapcsolódni hozzájuk.

A név mint identitás

A név a zsidóság számára a legrégebbi idők óta központi fontosságú, kiejtésének, leírásának varázsereje van, Isten neve leírhatatlan és kimondhatatlan. Ezer példát lehet erre találni a Gólem legendájától a bibliai nevekig, sokat meg is mutat a kiállítás Rajk műveit kiegészítő folytatása, amely a levéltári gyűjtemény darabjaiból áll. Feltűnik az újszülöttek névadási szertartása, amely csak hétnapos korukban történhet meg, hiszen ha addig meghalna, és még nem lenne neve, akkor nem kell elsiratni.

Mert a gyász is a név hangos kimondásával történik. Az egyik legfontosabb zsidó ünnep, az újév, azaz a Ros Hasana és az azt követő Jom Kippur központi eseménye az égi bíróság ítélete is. Itt a név beírásával születik meg az ítélet. Úgy hiszik, Isten ezen a napon három könyvbe sorol mindenkit. Az elsőbe az igazak, a másodikba a gonoszok, a harmadikba pedig a közepesek kerülnek. Ezért köszönnek ilyenkor egymásnak így: „jó évre legyél beírva és bepecsételve”.

A név maga a személyiség, az identitás, és éppen ebbe nyúltak bele felülről már a 18. századtól kezdve a zsidók életében. Előbb II. József névrendeletével, mikor a vezetéknévvel nem rendelkező zsidóknak kötelezővé tették, hogy német családnevet válasszanak.

Később, főleg a két világháború között aztán ők maguk változtattak nevet, de a közhiedelemmel ellentétben nem mindenki asszimilációs célból tett így. Sokan valóban elsősorban magyarnak vallották magukat, mások viszont divatból magyarosítottak, vagy azért, mert így könnyebb volt álláshoz jutni, de a legtöbben attól még, hogy új nevet vettek fel, nem hagyták el a vallást. A cél még a háború után is inkább az kitűnés elkerülése volt.

A koncentrációs táborokban aztán a foglyok nevét elvették, helyette számokat kaptak, amelyeket haláluk után aztán valaki más viselhetett. A nevek sorba vétele, összeírása is visszatérő jelenség a zsidó közösség életében, nemcsak a zsinagógai ülésrendeknél, de munkaszolgálatosok saját névleltáraiban is megjelenik. Ahogy a kutatók fogalmaztak, ezeknek a nyomoknak, legyenek azok névlisták vagy tárgyakba, falakba karcolt nevek, éppen azokért van óriási jelentősége, akik mindenféle nyom, emlék nélkül tűntek el a népirtás során.

Téglába vésett nevekből kutatott élettörténetek

A Mementó című kiállításon látható Rajk-grafikák két téglafeliratból készültek. Rajk László rengeteget gyűjtött, fotózott, sok verziót készített, és úgy tűnik, több név is volt, ami különösen megfogta. Az itt megörökített felirat különlegessége, hogy olyan, mint egy megcímzett boríték, Wiesel Zoltán a neve és a dátum után írta, hogy magyar, aláhúzva.

A név mögötti sors körülbelül kikutatható volt: Csősz László szerint ez ma már csak szorgalom és kitartás kérdése, és ebből az időszakból szinte mindent meg lehet találni. Egyrészt mert a náci dokumentáció alapos volt, másrészt mert egyre több adatbázist digitalizálnak az egész világon.

Az első falvéset alkotója a nagyváradi gettóból került 1944-ben Auschwitzba, onnan Mauthausenbe, ahol később szívelégtelenség miatt kórházban volt, de pár nap múlva kiengedték, a tábort pedig májusban felszabadították. A másik feliraton Fröhlinger Sándor neve látható, akiről kiderítették, hogy rézkovács volt, a sátoraljaújhelyi gettóból került a koncentrációs táborba, de ő több további táborban is járt a következő időszakban, majd a felszabadulás után hosszan betegeskedett. Vele egy interjú is készült később. Ők tehát éppen túlélők, akik nevük bevésésének pillanatában egyáltalán nem gondolhatták, hogy megmenekülésük valóban lehetséges.

A falba vésett neveket olyasmi nézni, mint temetőben idegen neveket olvasgatni, elképzelni, ki lehetett, mit csinálhatott a név hordozója életében. Ebben az esetben viszont sokkal terheltebb ez a gondolatjáték, hiszen a falba a halottak még életükben vésték be saját neveiket, gyakran elkészítve ezzel saját sírköveiket. Legalábbis a legtöbb esetben így történhetett, bár ahol nincs a név alatt dátum, ott a kutatók sem lehetnek biztosak a keletkezés körülményeivel kapcsolatban – magyarázta Király Mátyás.

Míg az auschwitzi feliratoknál egyértelmű, hogy a láger lakói nyomhagyás céljából vésték be a nevüket, a gettók falain talált feliratoknál ez nem evidens. Nem mindig derül ki, hogy azért írta-e fel valaki magát, mert tudta, hogy el fogják vinni, de nem tudta hová, és mi lesz vele, vagy simán csínyből, esetleg művészeti céllal.

Király Mátyás zsidó temetőkkel kapcsolatos kutatásai közben Cegléden, a ma már sportcsarnokként működő zsinagóga falán két, egymáshoz közel található, de egy hónap különbséggel vésett nevet vett észre 1941-ből: Róth Miklós és Grósz Emil. Feltételezése szerint a 12 éves fiúk akár ismerhették is egymást. Róth Miklós még bejutott a gimnáziumba a numerus clausus előtt, Grósz Emil már nem, ő fogtechnikusnak tanult. Miklós iskolai jegyei látványosan leromlottak a falfelirat elkészítését követő években, majd mindkettőjüket deportálták. Bár az auschwitzi szelekciót mindketten túlélték, Miklós végül nem sokkal a háború vége előtt egy munkatáborban meghalt, Emil viszont megérte a felszabadulást.

A nevekhez ritka esetekben arcokat is találnak az egyre szélesebb körben elérhető digitális adatbázisoknak köszönhetően, így került elő fénykép is a kisvárdai téglafelirat tulajdonosáról, Reizmann Miksáról. Miksa 1942-ben véste nevét a kisvárdai zsinagóga falába, ahonnan Auschwitz után a buchenwaldi munkatáborba került és nem tért vissza.

Egyetlen helyen nem kérdés a graffiti célja, ahol ugyanaz a szöveg szerepel kétszer is, de név csak hiányosan („Tibi”). A kassai zsinagóga falán található ceruzás, 1944-es dátummal jelzett feliraton ez olvasható:

Itt vagyunk nem tudom hová visznek

Valóság, fikció, név

Név és emlékezet viszonyáról mindenkinek további történetek juthatnak eszébe. Egy ilyen esetről Kertész Imre számol be a K-dosszié című könyvében. Arról mesél, hogy a valóság és a fikció nemcsak a regényírás miatt van ellentmondásos viszonyban a Sorstalanságban, hanem mert az éhezés, betegség, szenvedés egy furcsa tudatállapotot hozott létre.

Utólag sok minden volt kétséges, hogy mi és hogyan történt, amire emlékezett. Volt például egy fiú, akivel emlékei szerint együtt feküdt a koncentrációs tábor kórházában (magának a kórháznak a léte is hihetetlennek tűnt később). A betegtárs neve be is került a könyvbe, de nem volt benne biztos, hogy valóban létezett. Aztán a Nobel-díj elnyerésekor felhívta őt egy lengyel úr Ausztráliából, aki felismerte magát név szerint a könyv olvasása közben. Az író itt a bizonytalan emlékezetet fikciós forrásként értelmezi, mégis a név az, ami az egészet valóssá teszi. (via telex.hu)

Fotó: Pixabay

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények