Belpol

Levélben kéri a Momentum Sulyok Tamást: hozza nyilvánosságra Novák pedofilsegítő kegyelmi ügyének részleteit

Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a Facebook-oldalán jelentette be, hogy levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz annak érdekében, hogy hozza nyilvánosságra Novák összes kegyelmi ügyének a részletét – tájékoztatta a Közbeszédet Varsányi Áron a Momentum szóvivője.

Sulyok Tamás a beiktatásakor azt mondta, köztársasági elnökként a teljes transzparencia híve lesz. Ezt örömmel hallottuk, ezért levelet küldtem az új államfőnek, amiben arra kérem, hozza nyilvánosságra a Novák Katalin idejében született összes kegyelmi döntés hátterét és indoklását

írja bejegyzésében Bedő.

A Momentum politikusa szerint a kegyelmi ügy bizalmi válságot okozott az országban, amelyet súlyosbított az, hogy csak a véletlennek köszönhető, hogy kiderült. Szerinte most Sulyok tehetne azért, hogy helyreálljon a bizalom azzal, ha nyilvánosságra hozná az előző kegyelmi ügyeket.

Az embereknek joguk van tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre, ahogy joguk van tudni azt is, hány ehhez hasonló eset történt még az elmúlt időszakban

– zárja a frakcióvezető.

Fotó: Facebook

Toók László Flórián

Toók László Flórián újságíró, a Közbeszéd alapító-főszerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?