Sport

Labdarúgó NB I – Márton Gábor közölte: rövidtávú célunk, hogy megverjük a Debrecent

Márton Gábor, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő ZTE FC hétfőn kinevezett vezetőedzője a Debreceni VSC legyőzésével mutatkozna be a csapat élén.

“Az első edzés eléggé össze-vissza volt, ugyanis vannak akik a válogatottban készülnek, voltak akik előző nap az NB III-ban játszottak és van egy-két kisebb sérülés is, úgyhogy egy kicsit csonka csapat volt” – mondta kedden az M1 aktuális csatorna megkeresésére az 57 éves szakember, aki Boér Gábort váltotta a csapat élén.

Márton Gábort nem először bízták meg a csapat irányításával, 2020-ban ugyanis féléves megbízása alatt az élvonalban maradáshoz segítette a zalaegerszegieket. Ez akár előnyt is jelenthetne, bár az együttes összetételét tekintve, Márton elmondása szerint, mindössze két-három játékos maradt az akkori gárdából, ezért kisebb feszültséget érez az új játékosok részéről, de próbálja oldani a hangulatot, hogy a pályán mindenki a legjobbat tudja kihozni magából.

“Nagyon rövidtávú cél, hogy megverjük a Debrecent, azt hiszem, ennél rövidebb célút nem lehet meghatározni, és utána majd a többit meglátjuk, de ebből a hátralévő négy mérkőzésből mindenképpen a legjobban kellene kijönni, ami lássuk be, nem egy egyszerű sorsolás” – hangsúlyozta, majd azt is hozzátette, nem gondolja, hogy ne lehetne bárkit megverni, utalva ezzel arra, hogy a bajnokság utóbbi mérkőzésein többször is borult a papírforma.

A tabella tizedik helyén álló ZTE jövő szombaton fogadja a DVSC-t (5.), majd egy héttel később a DVTK-hoz (6.) látogat. Ezt követően, még a téli szünet előtt, a ZTE az Újpesttel (7.) és a címvédő Ferencvárossal néz szembe az OTP Bank Ligában.

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

Vélemény, hozzászólás?