Belpol

Hiába Orbán jóbarátsága, eljárás indult Dzsudzsák Balázs cége ellen

Bő másfél év után ismét kellemetlen helyzetbe került Dzsudzsák Balázs, a Debrecen középpályása – csak épp nem a pályán, hanem az üzleti életben – írja az mfor.hu.

A portál szerint a püspökladányi, főtevékenységként üzletviteli, egyéb tanácsadással foglalkozó Market Invest Hungary Kft.-ről van szó, melybe Szijjártó Péter külügyminiszter futballista barátja július 13-án szállt be többségi, 60 százalékos tulajdonosként. Mindezt július 26-án jegyezte be a cégbíróság.

A NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága ugyanis végrehajtást indított el a céggel szemben augusztus 23-án, aminek lezárultát a cégbírósági dokumentumok szerint a mai napig nem kezdeményezték. Magyarán az eljárást kiváltó helyzetet feltételezhetően még nem sikerült rendezniük.

A társaság egyébként működése első 2,5 évében lényegében alvócégként funkciónált, hiszen nem volt árbevétele, mindössze pár százezres alapkiadást számoltak el. 2021 azonban meghozta a fordulatot a 2,6 milliós árbevétellel és a 2,3 milliós profittal, ami igencsak szép jövedelmezőségi rátára utal. A tavalyi év kicsit még ennél is jobb lett 2,77 milliós árbevétellel és 2,4 milliós nyereséggel. (Az mfor.hu nyomán.)

Fotó: MTI

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?