BelpolGazdaság

Hatalmas az államháztartás idei hiánya: már 3487 milliárd forintnál járunk

Egy hónap alatt 222 milliárd forinttal nőtt az államháztartás hiánya, így az éves hiány már 3487,6 milliárd forintnál tart – közölte a Pénzügyminisztérium.

A hvg.hu cikke szerint a kormány éves hiányterve eredetileg 3400 milliárd forint volt, de amikor október elején már lehetett látni, hogy ez tarthatatlan, megemelték a hiánycélt, most épp 3900 milliárddal számolnak.

A központi költségvetés eddig 3509,7 milliárdos hiánynál tart, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 142,3 milliárdosnál, ezen a mérlegen kicsit javít az elkülönített állami pénzalapok 164,4 milliárd forintos többlete.

A PM azt is közzétette, hogy idén eddig 16,7 százalékkal több adó- és járulékbevételt szerzett az állam, mint tavaly január-októberben – vagyis ahhoz képest, hogy mennyire drágul minden és hogy a hivatalos számok szerint mennyivel nőnek a bérek, nem fizettünk be sokkal több adót és járulékot a vásárlásaink és a munkánk után.

Az EU-s programok előfinanszírozására az állam 2151 milliárd forintot fizetett ki, viszont eközben csak 1191 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe. (via hvg.hu)

Fotó: MTI

lapszemle

lapszemle

Vélemény, hozzászólás?