Újabb élelmiszerdrágulás jön az árstopok kivezetése miatt
A sajtóban megszólaló szakértők szerint az élelmiszer-árstopok kivezetése újabb élelmiszer-dráguláshoz fog vezetni. 5-600 forinttal drágulhat egy kiló csirkemell, vagy egy
A sajtóban megszólaló szakértők szerint az élelmiszer-árstopok kivezetése újabb élelmiszer-dráguláshoz fog vezetni. 5-600 forinttal drágulhat egy kiló csirkemell, vagy egy
A magánnyugdíjpénztárak többsége két számjegyű hozammal zárta az első félévet, az önkéntesek több mint harmadánál is 10 százalék fölötti árfolyam-emelkedés
„…mind a bruttó, mind a nettó összeget vizsgálva az EU-n belül Magyarországon az egyik legalacsonyabb a minimálbér összege. A bruttó
Jelenleg egy 15 millió forintos csokos lakáskölcsönért húsz év alatt kevesebb mint 20 millió forintot fizethetünk vissza a banknak, míg
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kínai útja keretében találkozott Liu Jinnel, a Bank of China elnökével, továbbá a magyar-kínai kapcsolatok fontosságára
2023-ban még egyetlen olyan hónapja sem volt a magyar iparnak, amikor ne visszaesést mértek volna. 4 százalékosnál nagyobb volt a
A tavalyi második negyedéves, csúcsnak számító 25 százalékos éves nominális áremelkedés 2023 első negyedévére 8,6 százalékra mérséklődött a lakáspiacon a
Sok fiatal 14 évesen vagy akár előbb is megnyitja az első bankszámláját, és akár 26 éves korukig is élvezhetik a