Folytatódik a kálvária Rákosrendező körül: kezdeményezik a fővárosi frakcióvezetők összehívását
Budapest nyert, sikerült megakadályozni, hogy Rákosrendező a Fidesz haveri körének újabb luxusmutyija legyen – írta a Közbeszédnek küldött közleményében Déri Tibor, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője.
Déri elmondta: a Főváros elővásárlási jogával élt, és most már Budapest kezében van a terület, de bár a Fidesz az ajtón kiesett, már az ablakon próbál visszamászni. Ezért a Demokratikus Koalíció kezdeményezi a fővárosi frakcióvezetők összehívását Rákosrendező ügyében.
A terület fejlesztésének átláthatónak kell lennie – vélekedett a DK-s politikus.
Déri Tibor hangsúlyozta: nem engedjük, hogy a haverok a háttérben alkudozzanak, hogy titkos alkuk és suttyomban kötött egyezségek döntsék el, mi épül Rákosrendezőn. Budapest vezetésének garantálnia kell, hogy a teljes folyamat nyilvános és ellenőrizhető lesz – tette hozzá.
„Zugló és a XIII. kerület nem lehetnek pusztán statiszták ebben a történetben! Rákosrendező ügye ezeket a kerületeket érinti a leginkább. Az itt élők mindennapjait fogja meghatározni az, hogy mi valósul meg Rákosrendezőn. Be kell őket vonni, ki kell kérni a véleményüket, és biztosítani kell a részvételüket a döntésekben! Nem engedjük, hogy a Fidesz úgy csűrje-csavarja ezt az ügyet, hogy végül a NER-es oligarcháik gazdagodjanak a beruházáson” – írta közleményében Déri Tibor.
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!