Külpol

Finn miniszterelnök: Oroszország nyilvánvalóan hosszú konfliktusra készül a Nyugattal

Oroszország nyilvánvalóan hosszú konfliktusra készül a Nyugattal, és állandó katonai fenyegetést jelent Európára nézve – hívta fel a figyelmet Petteri Orpo finn miniszterelnök Strasbourgban az Európai Parlament plénumához intézett szerdai beszédében.

A kormányfő szerint az Európai Uniónak megfelelően kell reagálnia erre a kihívásra, továbbra is támogatnia kell Ukrajnát, hogy Kijev megnyerje a háborút, és meg kell erősítenie saját védelmi képességeit.

Mint mondta, Ukrajna bebizonyította, hogy elszánt és képes megvédeni magát, ami jelentős kihívás az orosz érdekek számára. „Ukrajna támogatása nemcsak erkölcsi, hanem stratégiai szükségszerűség is. Az orosz katonai sikerek többe kerülnének nekünk, mint az Ukrajna támogatásához szükséges befektetések” – mutatott rá.

A finn miniszerelnök szerint „Oroszország katonai képességei korlátozottak, annak ellenére, hogy megpróbálja ezt a tényt elfedni”.

„Oroszország nem legyőzhetetlen. Legyőzhetjük, ha összeadjuk erőforrásainkat. Megvannak a pénzügyi eszközeink, most politikai elkötelezettségünket kell bizonyítanunk” – hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet, hogy Oroszország a migrációt fegyverként használja fel, hogy nyomást gyakoroljon Finnországra és az egész EU-ra. „Oroszország más országok állampolgárait a keleti szárazföldi határunk felé tolja. Ez elfogadhatatlan. A számok még viszonylag alacsonyak, de a jelenség elrettentő” – emelte ki. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az EU-nak meg kell erősítenie külső határait a hibrid támadások minden formája ellen.

Petteri Orpo Európa jövőjével és a következő uniós ciklussal kapcsolatban három prioritást emelet ki: Európa stratégiai versenyképességét, a biztonságpolitikát és a környezetvédelmet.

A stratégiai versenyképességgel kapcsolatban hangsúlyozta: míg az európaiak életszínvonala csökken, addig az Egyesült Államok és Kína egyre gyorsabb növekedést mutat. „Ez a tendencia továbbra is fennáll. Nem leszünk többé képesek megállni a saját lábunkon” – figyelmeztetett.

Véleménye szerint, a versenyképesség megerősödéshez egyebek között növelni kell a termelékenységet, csökkenteni kell a bürokráciát, fenntartható költségvetési politikát kell folytatni, meg kell reformálni a munkaerőpiac szabályozását, elő kell mozdítani az innovációt és a készségeket, meg kell erősíteni az uniós belső piacot, és jelentős finanszírozást kell biztosítani az innováció és a kutatás számára.

Hangsúlyozta, hogy az állami támogatási szabályokat sürgősen vissza kell állítani a szokásos keretek közé. „Az állami verseny fokozódása egységes piacunk magját fenyegeti. A versenyszabályok felhígulása aláássa az egyenlő feltételek elvét” – hangoztatta.

A biztonságpolitikával összefüggésben kiemelte, meg kell állapítani, hogy a hatályos európai jogszabályok erősek-e ahhoz, hogy leküzdjük a biztonsági kihívásokat, ha nem, akkor pedig meg kell fontolni esetleges korszerűsítésüket. Emellett jobban fel kell készülni a válságokra, növelni kell a tagállamok vészhelyzeti reagálási képességeit. Petteri Orpo ennek értelmében felkérte az Európai Bizottságot, hogy dolgozza ki az EU első felkészültséggel és ellenállási képességgel foglalkozó stratégiáját.

A környezetvédelemről elmondta, a megfelelő klímapolitika hozzájárul az európai nyersanyagellátás növeléséhez, a foglalkoztatás bővítéséhez, és a fosszilis tüzelőanyagokról való leváláshoz.

„Hangsúlyt kell fektetnünk a tiszta átmenetre, amely a bioökonómia és a körforgásos gazdaság előnyeit használja ki. Az atomenergia, a szélenergia, a napenergia, a hidrogén és a biomassza formájában megjelenő tiszta energiával olyan iparágakat fogunk vonzani, amelyek képesek ezeket a tiszta megoldásokat előállítani és exportálni” – mutatott rá.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az éghajlatváltozás ellen az uniós tagállamok eltérő körülményeinek felismerésével kell küzdeni. Hozzátette, hogy a következő jogalkotási ciklusban az eltúlzott szabályozás helyett az innováció ösztönzése felé kell elmozdulni, továbbá megfelelő hatásvizsgálatokat kell elvégezni.

Fotó: Petteri Orpo/Facebook

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények