Elnöki ügy: Nem lett meglepetés a DK új elnökének személye
Újra Gyurcsány Ferencet választotta meg elnöknek a párt tagsága – tájékoztatta a Közbeszédet a Demokratikus Koalíció Sajtóirodája.
A párt sajtóirodája lapunknak elmondta: a Demokratikus Koalíció (DK) az egyetlen parlamenti párt, amelyben nem kongresszusi küldöttek szűk köre választja meg a pártelnököt, hanem a teljes párttagság. Az erről döntő online pártszavazáson valamennyi szavazati jogú párttag részt vehet.
Idén – mivel az elnök kétéves mandátuma lejárt – az elnököt megválasztó pártszavazás 2025. január 10. és január 20. között került megrendezésre. A választás, illetve az azt megelőző jelölés szabályai nem változtak, minden az Alapszabálynak megfelelően, a korábbi tisztújítások rendje szerint zajlott – írta a párt sajtóosztálya a Közbeszédnek.
A Pártszavazási Bizottság a beérkezett szavazatokat összesítve megállapította, hogy a párt tagjai 97%-os többséggel Gyurcsány Ferencet választották meg a párt elnökének.
A DK Alapszabálya szerint a párt alelnökeit, elnökségi tagjait és egyéb tisztségviselőit a párt február 2-án tartandó tisztújító Kongresszusa választja meg. A Kongresszuson Gyurcsány Ferenc újraválasztott pártelnök is nyilvános beszédet fog tartani.
Címlapkép: Gyurcsány Ferenc/Facebook
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!