Drámai fordulat! Fellélegezhetnek a devizahitelesek, ha ez összejön
A Demokratikus Koalíció (DK) újra benyújtja a devizakárpótlási törvényjavaslatát, amelyik lehetővé tenné a devizahitelesek részére, hogy a felvételkori árfolyamon számolják el a devizahitelüket, a különbözetet pedig kapják vissza az adósok – jelentette be Arató Gergely mai sajtótájékoztatóján.
A DK frakcióvezető-helyettese szerint fontos ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága, amikor kimondta, hogy a devizahitelesekkel a felvételkori árfolyamon kell elszámolni, ha kérik.
Mint arra Arató Gergely emlékeztetett: a devizahitelek a Fidesz-kormány idején kezdődtek 2001 körül, és 2010 után vált súlyossá a helyzet, amikor a Fidesz tudatosan rontotta a forint árfolyamát, utána pedig egy olyan devizahiteles elszámolási törvénnyel szúrta ki a devizahitelesek szemét, amelyik nem a felvételkori árfolyamon, hanem jóval magasabban számolt el velük, így a bankok a kormány támogatásával jelentős többlethasznot értek el az adósok rovására.
Az Európai Unió Bírósága most kimondta, hogy ez nem jogszerű, nem felel meg az európai jognak – mondta.
„Ez egy újabb bizonyítéka annak, hogy az Európai Unió mennyire fontos a magyar polgároknak, hiszen védi a jogaikat a bankokkal és a saját kormányukkal szemben is, ha szükséges” – fogalmazott, hozzátéve: a Demokratikus Koalíció már 2021-ben az első ítéletek megszületésekor azt követelte, hogy szülessen új devizakárpótlási törvény, és azt is, hogy függesszék fel a követeléskezeléseket a
A DK most újra a parlament elé terjeszti a javaslatot: azt akarjuk, hogy minden képviselőnek állást kelljen foglalnia, hogy a devizahitelesek vagy a bankok oldalára áll. A DK a kiszolgáltatott emberek, az adósok oldalára áll, és szembeszáll a bankokkal és a kormánnyal, mert baloldalinak lenni nem divat kérdése – zárta sajtótájékoztatóját Arató Gergely.
Címlapkép: illusztráció, fotó: Colton Sturgeon/Unsplash
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!