A Demokratikus Koalíció fontos bejelentést tett az alaptörvény 17. módosításáról
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány által benyújtott, az Alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslat több olyan alapelvet is tartalmaz,
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány által benyújtott, az Alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslat több olyan alapelvet is tartalmaz,
Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos intézmények vezetői esetében – mondta el a
Magyar Péter a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot – a miniszterelnök erről maga számolt
Komornyik, sofőr és egy 720 négyzetméteres luxusvilla – ezen robbant ki a legújabb politikai botrány. Magyar Péter miniszterelnök durván nekiment
Nyílttá vált a konfliktus Magyar Péter miniszterelnök és Áder János volt köztársasági elnök között, a kormányfő egy drónfelvétellel próbálta bizonyítani
Elérhetővé vált a kormány honlapján az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló új törvénytervezet, amellyel elindulhat a múlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes
Majdnem ötmilliárd forint értékben, 53 alkalommal bérelt magánrepülőt hivatali útjaihoz Szijjártó Péter külügyminiszterként 2022 és 2026 között – írta a
Vissza kell állítani a magyar katonák megbecsültségét és visszaszerezni önbecsülésüket, ami csorbát szenvedett az előző években – hangsúlyozta Ruszin-Szendi Romulusz
Áder János egy igazi közpénzhorgász: adófizetői milliárdokból felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet és milliárdokat szór el rendezvényekre. „Ennek vége”
A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást – fogalmazott a
Újabb történelmi névcsere jön? Magyar Péter csütörtökön robbantotta a bombát a Facebookon: a Tisza-kormány javaslata alapján végleg eltűnhetnek a vármegyék
Kétnapos rendkívüli ülést tart jövő héten a parlament, a képviselők egyebek mellett az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról is szavaznak fognak. Kétnapos
A médiának szabadnak kell lennie, a közmédiának nem politikai erők markában a helye, hanem a magyar embereket kell szolgálnia –
Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár – közölte a miniszterelnök csütörtökön a
Kikapcsolták a kórházi kamerák arcfelismerő funkcióját – jelentette be az egészségügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán. Hegedűs Zsolt azt írta: csütörtöktől
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket „a magyar adófizetők pénzéből” – írta a Külügyminisztérium
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell
Példátlan és egyben felemelő, hogy igazi nemzeti egység alakult ki, és már négyből három magyar támogatja a Tisza-kormány működő és
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv – jelentette be az egészségügyi miniszter a
Az egészségügy fejlesztése a Tisza-kormány egyik legfontosabb feladata – közölte a miniszterelnök szerdán, amikor Semmelweis-nap alkalmából köszöntötte az egészségügyi dolgozókat