Változás az autópályákon! Minden autóst érint
Az M1-es, M3-as és M7-es autópályákon is lesznek olyan szakaszok, ahol szükség esetén a leállósávon is haladhat majd a forgalom, így csökkentve a
Az M1-es, M3-as és M7-es autópályákon is lesznek olyan szakaszok, ahol szükség esetén a leállósávon is haladhat majd a forgalom, így csökkentve a
Hétfő reggel tragikus baleset rázta meg az M3-as autópálya forgalmát Hatvan térségében. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kora reggeli közleménye
Ez az éves vármegyei matricánál fél áron való vásárlást jelent, az éves országos matricánál pedig 25 ezer forint kedvezményt. Így
„Sajtóinformációk szerint a régiós országokhoz képest kimagaslóan drágán épülnek a magyar autópályák, kilométerenként akár 8-10 milliárd forintból. A közpénzből finanszírozott
A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint súlyos közlekedési balesetek történtek az M6-os autópályán a Budapest felé vezető szakaszon, Szebény
Kigyulladt egy kamion az M7-esen a főváros felé vezető oldalon, a 83-as kilométernél, a külső sávot lezárták, ami fennakadást okozhat
2025-től nem csak az autópálya-matricák drágulnak Magyarországon, hanem a pótdíjak és a különbözeti pótdíjak összege is emelkedik. A Nemzeti Útdíjfizetési
Hárman haltak meg egy ráfutásos balesetben az M3-ason, Mezőkövesd és Mezőkeresztes között kedden. Egy autó vezetője nem tartott megfelelő követési
Baleset miatt lezárták az M1-es autópályát Győr felé, a 99-es kilométernél – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu
Kilenc személygépkocsi karambolozott Bicskénél, az M1-es autópálya 34-es kilométerszelvényénél, Budapest irányába. Az érintett szakaszon egy sávon halad a forgalom –
Erre készüljön, ha útnak indul. Több gyorsforgalmi úton és autópályán is torlódik a forgalom – közölte szombaton, nem sokkal dél
Halálos autóbaleset történt. Egy fiatal férfi meghalt, miután fának csapódott autójával az 5402-es számú úton, Kiskunmajsa külterületén – közölte a
Kína Kuangtung tartományának egy hegyvidéki autópályáján történt útomlás miatt 36 ember meghalt, további 30 megsérült, miután több tucat autó zuhant
Porátfúvásokat okoz a viharos szél az M1-es autópályán Budapest és Tata között, a veszélyre táblákon figyelmeztetik az autósokat – közölte