Belföld

Bana Tibor: fel lehet venni a küzdelmet a hazugság- és gyűlöletkampánnyal

A Mindenki Magyarországa Néppárt szívből gratulál Donald Tusknak és az általa vezetett Polgári Platformnak (PO) a vasárnapi lengyel választáson elért eredményéhez – nyilatkozta a Közbeszédnek Bana Tibor, a Mindenki Magyarországa Néppárt alelnöke és európai uniós ügyekért felelős szakpolitikusa.

Bana Tibor úgy fogalmazott, nagy öröm számunkra, hogy a lengyelek többsége az Európai Uniót és a nyugati demokráciát választotta, miközben sajnos a magyar kormány egyre szorosabbra fűzi a kapcsolatait Oroszországgal és Kínával. A szavazás eredménye hitet ad nekünk, magyaroknak, hogy mindig van alternatíva, és bármilyen nehéz is, fel lehet venni a küzdelmet a hazugság- és gyűlöletkampánnyal – emelte ki az alelnök.

A politikus szavai szerint a Fideszhez hasonlóan az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) is mindent elkövetett azért, hogy globalistának állítsa be az ellenzéket, de lengyel barátaink többsége bölcsen döntött.

A politikus szólt arról is, hogy a Fidesz érdekei szerint kialakított választási rendszer miatt nálunk talán még nehezebb a helyzet, de sosem fogjuk feladni.

Bana Tibor hangsúlyozta: a Mindenki Magyarországa Néppártban tudjuk, hogy ha keményen és hitelesen dolgozunk, akkor Magyarországra is hamarosan meg fog érkezni a varsói gyors. Sok sikert kívánunk a leendő lengyel kormánynak célkitűzései eléréséhez!

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?