Belföld

Az EU-ban csak hazánkban sértik meg szisztematikusan az akadémiai szabadságot

Bár Európa-szerte sokasodnak az aggasztó jelentések, az európai uniós tagállamok közül egyedül Magyarországon tapasztalható az akadémiai szabadság szisztematikus megsértése.

A szabadságjog érvényesülését a 27 EU tagállamban vizsgáló friss felmérésben szintén hazánk került az utolsó helyre. Mindez az Európai Parlamentben (EP) tegnap tartott nemzetközi konferencián hangzott el, amelyen az uniós intézmények mellett tudományos és egyetemi közösségek képviselői vettek részt – írja a Népszava.

Az uniós képviselő-testület keretén belül működő tudományos fórum vezetője, Christian Ehler német kereszténydemokrata EP-képviselő különböző fórumokon már többször szóvá tette, milyen megdöbbenést okozott számára a CEU száműzése Budapestről. A szerdai konferencián is példa nélkülinek nevezte, hogy egy EU-s tagállamból kiebrudalhattak egy egyetemet.

A hollandiai Twente Egyetem szakértői által bemutatott elemzés szerint a 27 uniós országból 11 dicsekedhet az akadémiai szabadság magas szintjével, 7-ben viszonylag megfelelő, 9-ben pedig az átlagnál rosszabb az érvényesülése.

Ez utóbbiak közül messze Magyarország bír a legrosszabb teljesítménnyel: a 0,89-es uniós átlaghoz képest 0,34 az eredménye. Még az utolsó előtti helyre szorult Lengyelországban is 0,74 ez a mutató.

Címlapkép: Wikipédia

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük