Diákmeló nyáron? Ezt sokan nem tudják, pedig több tízezer forint múlhat rajta
A diákok bejelentésére, adózására – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra; a legfontosabb,
A diákok bejelentésére, adózására – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra; a legfontosabb,
Huszonöt be nem jelentett alkalmazottat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun vármegyei igazgatóságának adóellenőrei egy baromfi feldolgozó ellenőrzésekor
Polt Pétert választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé szerdán az Országgyűlés, új legfőbb ügyésznek pedig Nagy Gábor Bálintot választották meg. Az
Pert indít a magyar állam az Európai Unió (EU) Bírósága ellen, hogy így támadja meg a testület azon döntését, amely
Az idén pünkösdkor 45 százalékkal több vendégnek örülhettek a Balatonnál – közölte a Visit Hungary Zrt., a Magyar Turisztikai Ügynökség
A Samsung SDI átadta a valaha volt egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást Magyarországon, ami jól mutatja, hogy a keleti nyitás stratégiája
Folyamatosan nő a regisztrált nemi betegek száma Európában, azon belül Magyarországon is, például a szifilisszel diagnosztizáltak száma tíz év alatt
Július elsejétől a csecsemőgondozási díj (csed) és a gyermekgondozási díj (gyed) is mentes lesz a személyi jövedelemadó (szja) alól, emellett
A kormány minden esetben fellép az indokolatlan áremelések ellen. Az árréscsökkentés továbbra is védi a családokat és a nyugdíjasokat, az
Bizottsági jelentések és összegző módosító javaslatok megvitatásával folytatta munkáját kedden késő este az Országgyűlés. Helyi önazonosság védelme A helyi önazonosság
Három napos gyászt hirdetett Christian Stocker osztrák kancellár a kedden történt grazi középiskolai lövöldözés nyomán, amelyben kilenc áldozat vesztette életét,
Az ukrán elnök abban érdekelt, hogy bábkormány legyen Magyarországon, amelyik elküldi a magyarok pénzét Ukrajnába, ez derül ki Volodimir Zelenszkij
A külföldi nyaralást tervezők idén a tavalyinál 5-6 százalékkal magasabb utasbiztosítási díjakkal számolhatnak; az idei első öt hónapban online kötött
Lengyel gyermekeket szállító autóbusz szenvedett balesetet kedden kora reggel az M3-as autópályán, Kál térségében – közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A fogyasztók biztonságának védelme érdekében országos ellenőrzést végez a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve. A vizsgálatok
Három magyar konzul lesz jelen a Magyarország-Azerbajdzsán felkészülési futballmérkőzés helyszínén kedden Bakuban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak –
Donald Trump a katonaság kivezénylését sürgette a Los Angelesben három napja zajló zavargások megfékezése érdekében. Az amerikai elnök közösségi oldalán
Pünkösdhétfőn a Balaton térségéből hazainduló utasok tömegeihez igazítja a közlekedési rendet, illetve a rendelkezésre álló többletkapacitásokat a MÁV-csoport – írta
Orosz területen végrehajtott további katonai műveleteket helyezett kilátásba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap az amerikai ABC televízióban sugárzott interjúban. Az
Kína az év végéig minden szakkórház számára kötelezővé teszi, hogy a vajúdó kismamák számára választható lehetőségként biztosítsák az epidurális érzéstelenítést