Vizes vb – A görögök klasszisa boldog Magyarországon, de pénteken győzelemre tör
Nagyon boldog Magyarországon, de a szingapúri világbajnokság pénteki nyitónapján a görög női válogatott sikeréért küzd majd Elefteria Plevritu, a Ferencváros
Nagyon boldog Magyarországon, de a szingapúri világbajnokság pénteki nyitónapján a görög női válogatott sikeréért küzd majd Elefteria Plevritu, a Ferencváros
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró
Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium
A fiatalok sikere a nemzet sikere – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter szerdán Sukorón, a 49. Egyetemisták
Huller Dániel megnyerte a férfi 800 métert az olaszországi Celle Liguréban rendezett nemzetközi atlétikai versenyen. A 24 éves középtávfutó a
Az EU szorosan együttműködik az amerikai kormánnyal a kereskedelmi megállapodás érdekében, de ragaszkodik az elveihez, és megvédi érdekeit – jelentette
A július 7-8-i viharokkal kapcsolatban július 9-én reggelig több mint 5700 kárbejelentés érkezett az Alfa Biztosítóhoz, amelynek szakértői úgy becsülik,
Újabb alacsonypadlós, légkondicionált CAF-villamosok érkeztek Budapestre – jelentette be a főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán. Karácsony Gergely a járművek érkezését fontos
Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy idős, látássérült férfi ellen, aki tavaly decemberben az általa vezetett traktorral halálra gázolta
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint
Időszakos csökkenés után fokozódik a migrációs nyomás a déli határon azt követően, hogy a szerb rendőri erők csökkentették a mélységi
Szerda reggel hat óráig az ország területéről 9752 káresetről érkezett bejelentés a műveletirányítási központokba, ezek közül eddig 5008 káreseményt számoltak
Ezüstérmet nyert a Guzi Blanka, Dulai Kinga magyar női páros kedden, az öttusázók alexandriai váltó-világbajnokságán. A magyarok a vívást az
Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke irányítja Magyar Péter európai parlamenti képviselőt, a Tisza Párt elnökét, és megköveteli, hogy
Három felnőtt és egy gyermek meghalt, három gyermeket pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, miután az M1-es autópályán Biatorbágynál baleset történt
A hétfői súlyos vihar után a szakemberek egész éjszaka dolgoztak, így az áramszolgáltatást a legtöbb helyen sikerült helyreállítani, jelenleg 50-60
Tíz év szabadságvesztésre ítélt kedden jogerősen a Pécsi Ítélőtábla egy pécsi férfit, aki molesztálta élettársa gyermekét – közölte a Pécsi
Az első félévben az országos átlagos havi bérleti díj elérte a 230 ezer forintot, miközben a kínálati oldali korlátok és
Évről évre egyre színvonalasabb, minőségibb programok várják az Erzsébet-táborokba érkezőket – fogalmazott a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a zánkai Erzsébet-táborban,
Európa elkötelezett a célorientált együttműködés mellett Kínával, és az Európai Bizottság célja a kockázatok csökkentése, nem pedig a leválás –