Őszinte párbeszédre törekszik Kínával az új japán külügyminiszter
A feszült viszony enyhítése érdekében őszinte párbeszédet kell folytatni Kínával – jelentette ki csütörtökön Kamikava Jokó, Japán új külügyminisztere. A
A feszült viszony enyhítése érdekében őszinte párbeszédet kell folytatni Kínával – jelentette ki csütörtökön Kamikava Jokó, Japán új külügyminisztere. A
Orosz haditengerészeti célpontokat és kikötői infrastruktúrát támadtak az ukrán erők Szevasztopolban a szerda kora reggeli órákban – közölte Andrij Juszov,
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett első becslése szerint 0,5 százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) júliusban az
A jövőben másképpen fog készülni a versenyekre, mint korábban Kapás Boglárka világ- és Európa-bajnok úszó. A 30 éves sportoló a
Egy orosz dróntámadás szerdán kora reggel megrongálta a kikötői infrastruktúrát a dél-ukrajnai Izmajil körzetben, amely fontos gabonaexportáló csomópont – közölték
A portugál labdarúgó-válogatott kiütéses, 9–0-s győzelmet aratott a vendég luxemburgi csapat felett, így százszázalékos maradt az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában. A hazaiaknál
Ferenc pápa Matteo Zuppi bíborost, a Vatikán ukrajnai békemissziójának vezetőjét három napos diplomáciai útra meneszti Kínába, hogy az orosz-ukrán háború
Naponta átlagosan 50–200 métert halad előre az ukrán hadsereg ellenoffenzívája a déli frontvonalon – közölte kedden a Tavrija frontszakasz katonai
Az orosz csapatok kivonása nyithatja meg az utat az Oroszország Ukrajna elleni háborújának lezárásól szóló béketárgyalásokhoz – mondta Olaf Scholz
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden megvétózta azt az Ukrajnában közfelháborodást kiváltó törvényjavaslatot, amely azt célozta, hogy egy ideig még ne
Történelmi mélyponton van az al-Kaida terrorhálózat jelentette fenyegetés – mondta Joe Biden amerikai elnök hétfőn, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások
Jun Szok Jol dél-koreai elnök kedden közölte, a múlt héten Li Csiang kínai kormányfővel találkozva felszólította Kínát, hogy „játsszon felelősségteljes
A keleti nyitás egyértelmű sikertörténet, mostanra Magyarország Kína legfőbb beruházási célpontjává vált Közép-Európában, és a folyamatosan érkező új beruházások jelentősen
Fehéroroszország bezárja szlovákiai nagykövetségét. Az erről szóló kormányzati döntést az ország igazságügyi honlapján tették közzé hétfőn. A „Fehérorosz Köztársaság nagykövetségének
Joe Biden amerikai elnök hétfőn Hanoiban kijelentette, hogy országa és Vietnam kapcsolatai új szakaszba léptek. A délkelet-ázsiai országban tett állami
Lezuhant az egyik, bemutatót tartó repülőgép a börgöndi repülőnapon vasárnap – közölte a székesfehérvári önkormányzat kommunikációs központja az MTI-vel. Az
Japán csatlakozott a Nyugathoz, amely támogatja Ukrajnát és szankciókat vezetett be Oroszország ellen. A világ harmadik legnagyobb gazdaságának pacifista alkotmánya
Megszavazta pénteken a német szövetségi parlament (Bundestag) az Olaf Scholz kancellár vezette kormány eddigi legvitatottabb javaslatát, amely klímabarát fűtési rendszer
Életének 85. évében elhunyt Tiboldi Mária Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő – tudatta a család pénteken. Tájékoztatásuk szerint Tiboldi Máriát pénteken
Nancy Pelosi az Egyesült Államok jelenlegi törvényhozásának egyik legidősebb tagja. Pelosi, aki márciusban betöltötte a 83. életévét, pénteken a San