Az elromlott klímára panaszkodott az utas, a MÁV viszont jelezte, hogy nincs is klíma
Újabb megható történet a vasúti közlekedés nyári hétköznapjaiból. Egészen fontos ügyben tette helyre a tényeket a MÁV annak az utasnak
Újabb megható történet a vasúti közlekedés nyári hétköznapjaiból. Egészen fontos ügyben tette helyre a tényeket a MÁV annak az utasnak
A nyáron még irigylésre méltóan harmonikus csillagjegypárosok boldogságának egyszer s mindenkorra véget vethet az előttünk álló ősz. Bizony a borult,
A rendőrséghez egyébként eddig egyetlen bejelentés sem érkezett külföldi vendégmunkások rendbontása ügyében. „Sokszor egyébként csak annyi a helyiek baja egy-egy
Szeptember elsejéig nem lehet szülni délután 16 és reggel 8 óra között, illetve hétvégén a jászberényi kórházban, és ekkor a
4,4 százalékponttal növekedett a szegénység átlagosan az unióban. Máltán a legkevésbé, legjobban Magyarországon. Az infláció hatása az abszolút szegénység százalékos
„Szombat reggel a Szombathelyről Budapestre 7 óra 10 perckor induló InterCity vonaton sokaknak szólt a helyjegye a 414-es számú, első
Mindent megtettem, amiről azt gondoltam, felelős állampolgárként megtehetek. A magam és még több ezer pedagógustársam jajkiáltása azonban süket fülekre talált
Akár 30 millióval is többet fizethetnek azok a kétgyermekes családok, akik kiszorulnak januártól a városi CSOK-kedvezményezettek köréből és piaci hitelt
Utcahosszal megelőzött Horvátország minden más úti célt a magyarok körében a nyár eddig eltelt részében az utasbiztosítási adatok alapján. A
Néhány napja a győri akkumulátorgyár ügyében döntött úgy az Alkotmánybíróság, hogy mégsem lesz népszavazás, noha azt a kezdeményezést a Győri
Biztosan elmerengtél már azon, hogy milyen pöpec lenne legalább néha-néha előre tudni, hogy milyen jövő vár rád! Néha a legkisebb
Augusztusban egészen a hónap közepéig tartja majd magát a nagy meleg. az előrejelzés szerint30 fok vagy még magasabb is lehet
Alighanem a véletlen műve, hogy néhány nappal Balázsovits Lajos halála utána a Magyar Mozi TV csatorna Jancsó Miklós zseniális filmjét,
Vendégségbe hívta Szentpétervárra legközelebbi szövetségesét, a belarusz államfőt az orosz elnök. Vlagyimir Putyin először fogadta Aljakszandr Lukasenkát azóta, hogy a
A 444.hu stábja utánajárt, mennyi igazak azok cikkek, melyek szerint nagyon drága lett a Balaton. A portál által készített videóban
„Úgy vagyunk vele, mint a sör a habjával: jó, ha van, de ne rontsa el az ízét” – mondta Orbán az
Molnár Zsolt a horvát példát követve ingyenessé tenné a strandokat! Több választ is kapott Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, az MSZP
Tíz vonalon állítja le a MÁV a vasúti közlekedést augusztustól a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) értesülései szerint. Az
Pert nyertek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a megfenyegetett háziorvosok, az ügyeletben való részvételre kötelező határozatokat a bíróság megsemmisítette – értesült a Medical Online.
Elkezdte idei beszédét Orbán Viktor Tusnádfürdőn. „Román hadakon átvágva érkeztünk ide” – kezdte beszédét utalva arra, hogy román nacionalisták várták