Széllel szemben, de a madocsaiak elérték, hogy ne tegye tönkre a településüket a kavicsbánya
A Paks mellett található Madocsán már évekkel ezelőtt kiálltak a helyiek a Duna mellé tervezett kavicsbánya megépítése ellen. 2018 nyarán
A Paks mellett található Madocsán már évekkel ezelőtt kiálltak a helyiek a Duna mellé tervezett kavicsbánya megépítése ellen. 2018 nyarán
Az Európai Bizottság jóváhagyta azt a 2,36 milliárd euró (körülbelül 880 milliárd forint) összegű magyar programot, amely a klímasemleges gazdaságra
Az utóbbi idők „egyik legvadabb” távozásának nevezte a Politico Szájer József ereszcsatornás menekülését. Szájer még 2020 november 29-én mondott le
Számos vidéki gyógyszertárban gyógyszerészhiány tapasztalható, mert a fiatal gyógyszerészek leginkább a városi munkahelyeken való elhelyezkedést választják. Erre szolgálhat megoldásul, ha
Januárban még bőszen tagadták, hogy ott is épülne egy. 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét
A nyolcadikosoknál és a tizedikeseknél volt a legjelentősebb a visszaesés. Óriásiak a regionális különbségek – számolt be a Népszava a
Állami támogatásból, a Magyar Falu Program támogatásával vásárolták a sportautót. Úgy tűnik, Karancslapujtő túllendült a válságon – számolt be a
A győri Széchenyi István Egyetem 370 millió forintért vette meg Dzsudzsák Balázsék egészségügyi cégcsoportját, írja a 24.hu. A lap arra is
A magyarországi cégek száma idén eddig minden hónapban csökkent. Így júniusban már csaknem tízezerrel kevesebb cég működött az országban, mint
Meghatározó európai hírportállá és az európai uniós jobboldal kulcsintézményévé szeretne válni a Fidesz-közeli The European Conservative. A folyóiratot kiadó cég
Legalábbis ezt állítja egy frissen megjelent német elemzés, melyet a hvg.hu közölt az Index nyomán. Oroszországból importált és később feldolgozott
Egy hete nem működik a Belügyminisztérium közigazgatási állásportálja – ezt az oldalt üzemeltető cég, az IdomSoft Zrt. erősítette meg az
Hú, ez kemény lesz! Íme az 5 csillagjegy, aki azt mondja „szeretlek!” és utána hozzá is rögvest tehetné, „bár nem
Európában mindenhol reneszánszát éli a kötöttpályás közlekedés, ezzel szemben az elmúlt években Magyarországon az összeomlás szélére sodródott a rendszer –
Orbán Ráhelt, a miniszterelnök lányát 2021-ben regisztrálták földművesként, így van lehetősége földet venni, ha a kérdéses területekre nincs elővásárló. Júniusban
A választások előtti alapítványi vagyonkihelyezés tavaly is éreztette hatását – írja a K-Monitor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vagyonkezelésében lévő állami
Kánikulainak ígérkező reggel, kávé a bögrében gőzölög, telefon a kézben és rátaláltál az elengedhetetlen szerdai horoszkópra is, mi kell még?
Több olvasói jelzést kapott a 24.hu arról, hogy az átalánydíjasok az éves elszámolószámla után irdatlan összegű új havi részszámlákat kaptak
„Teleplakátozták az országot, hogy ha idejössz, akkor tiszteletben kell tartanod a kultúránkat, nem veheted el a munkánkat, most pedig idegen
Mint ismert, tegnap reggel a Momentum debreceni önkormányzati képviselői és aktivistái lezárták a debreceni polgármesteri hivatalt annak érdekében, hogy Papp