Szakértő: akár 5 milliót is spórol az MNB a lakáshiteleseknek
Az MNB hozzányúlt a fogyasztóbarát lakáshitel feltételeihez, így megteremtette a lehetőséget arra, hogy az ügyfelek a futamidő alatt egyszer díjmentesen
Az MNB hozzányúlt a fogyasztóbarát lakáshitel feltételeihez, így megteremtette a lehetőséget arra, hogy az ügyfelek a futamidő alatt egyszer díjmentesen
Nem veszi át az aranydiplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől Vámos László rendező ötven évvel ezelőtt végzett osztálya, köztük több
A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány 889 millió forint közpénzt kapott egy turisztikai társasjátékhoz, amit 40 ezer szálláshelyen kellett volna kiosztani
Kellemes, napos időben lesz részünk. Kegyes lesz hozzánk az időjárás. Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, melyekből holnap északon kevesebb, délebbre
Biztos veled is megtörtént már – lehet rendszeresen is -, hogy az órára pillantva mindig ugyanazt a számot látod, amiben
Összeomlás fenyegeti a hazai vasúti közlekedést a MÁV súlyos munkaerőhiánya miatt: olyan kevés a mozdonyvezető, a váltókezelő és a jegyvizsgáló,
Hozzászólás nélkül szavazta le a fideszes többség a Párbeszéd – ZÖLDEK közmeghallgatáson történő lakossági részvétel védelméről és megerősítéséről szóló javaslatát
Tudd meg, hogy mit üzen a csillagjósod a mai napra. Kos Ha elégedett vagy, az nem csak annak az eredménye,
Hatalmas a munkaerőhiány, jelenleg 4500 álláshely betöltetlen. A magyarországi vágányhálózat rossz állapota mellett az egyre komolyabb méreteket öltő munkaerőhiány is
A csepeli Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója a Belügyminisztériumtól kért állásfoglalást azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a kihelyezett táblák sorsa. Meglehet,
Tóth Endre és Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselői 30 elbocsátott tanár nevét és “oktatás sírásói” feliratot fújtak a Belügyminisztérium
Borzalmas történelmi időszakot idézetek meg! 30 éve temették újra szülőfalujában, Kenderesen Horthy Miklóst, Magyarország két világháború közötti kormányzóját. A magyar
A kevés gomolyfelhő mellett sok napsütésre számíthatunk csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szél nagy területen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet
Kövér László házelnök szerint „Jézus gyilkosainak eszmei utódai” akarják kiölni az Isten utáni vágyat az emberekből. Legutóbb Ferencz Orsolya, magyar
Egyes intézményben már több az asszisztens, mint a tanár. Vajon meddig bírja a nyomást az oktatásügy? A Külső-Pesti Tankerületi Központ
A győri akkumulátorgyár-építés ellen tüntető civilek a pénteki rendezvényükön jelentették be, hogy önálló képviselőjelöltet indítanak Győrszentiván városrészben. Az Ugytudjuk.hu beszámolója
A Telex megszerezte az oroszországi tizenegyedikes diákoknak most kiosztott történelemtankönyvet, amely alapján igazolható, hogy az 1956-os magyar forradalomról szóló részt
Ha ma van a születésnapod: Ebben az évben sokkal éleslátóbb, megfontoltabb és eltökéltebb leszel. Az életed számos területén zavarokat fogsz
A szombati nap folyamán döntően napos idő várható kevés gomoly- és fátyolfelhővel, de északon, északkeleten lehetnek felhősebb körzetek. Éjjel helyenként
„Miért nem rendelte be az orosz nagykövetet?” – erről kérdezte az ATV munkatársa Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminisztert, miután múlt vasárnap