Belföld

A DK szerint Orbánék már a tájékoztatásnál cserben hagyták a meddő párokat

A meddő párok nagyrészénél még semmilyen kivizsgálás nem történt, derült ki egy független egészségügyi cég felméréséből, ez nagyrészt a tájékoztatás hiányának köszönhető, miután a párok nagy része nem is tudja, kihez fordulhatna segítségért – tájékoztatta a Közbeszédet Földi Judit, a DK országgyűlési képviselője.

A Demokratikus Koalíció közlése szerint a kormány cserben hagyta a meddő párokat.

Földi Judit ismertette: Orbán Viktor 13 éve a család elsőségét hangoztatja, miközben már a nulladik lépésnél sem segít a gyermekre vágyó párokon, ha a fideszes többség elfogadta volna a DK javaslatát, amely az első gyermek megszületéséig finanszírozná a lombikot, és kötelezővé tenné a genetikai vizsgálatot, akkor sokkal sikeresebbek lennének a kezelések – közölte a DK-s politikus.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a kétharmad leszavazta a javaslatot, sok ezer magyartól elvéve így a lehetőséget, hogy családdá válhassanak. Földi Judit kiemelte: a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül, hogy ne kiváltság legyen gyermekvállalás lehetősége, és minden család egyformán számítson.

Címlapkép: képernyőfotó

Toók László Flórián

Toók László Flórián, újságíró, szerkesztő-riporter.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük