Gazdaság

350 ezer forint alatt keresel? Most válts munkát!

Megjelentek az életkor szerinti béradatok Magyarországon. Ebből kiderült, hogy már 20 év alatt is 350 ezer felett van az átlagkereset.

Tavaly bruttó 352 ezer forint volt a 20 év alattiak bruttó átlagbére, derült ki a KSH adataiból. Az életkor előrehaladtával egy ideig nő a bér, először a magasabb képzettség, később pedig a nagyobb tapasztalat miatt. 30 és 50 év között bruttó 600 ezer felett alakul az átlag, később azonban csökkenni kezd.

Ez egyrészt azzal függ össze, hogy az idősek képzettségi szintje jellemzően alacsonyabb, mint a fiataloké, így logikus, hogy az 50 feletti korosztály bére alacsonyabb. Az 55 év felettieknél a diplomások aránya alig több mint 20%-os, míg a 25-35 év közöttieknél 30% feletti, vagyis többen keresnek jobban a fiatalabbak között, ami megdobja a korcsoport átlagbérét.

Másrészt az idősebbek körében a munkatermelékenység csökkenhet, ami fontos tényezője a bérek alakításának, harmadrészt az idősek kevésbé haljandók/tudnak váltani (ismerve ennek a kockázatait), még úgy is, ha kisebb béremelést kapnak.

Friss cikkünkben azt is megnéztük, hogy melyik munkakörben lehet a legjobban és a legrosszabbul keresni. Kiderült, hogy megjelentek a bruttó 2 milliós bérek Magyarországon, miközben az 1 milliós határ elérése egyre többeknek valósággá válik. (via portfolio.hu)

Fotó: Pixabay

A cikk további folytatása itt olvasható

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények