Külpol

WHO: menetkész az egészségügyi segélyszállítmány a Gázai övezetbe

Egészségügyi segéllyel megrakott öt teherautó várakozik indulásra készen Egyiptom és a Gázai övezet határán, hogy elindulhasson az övezetbe – közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A WHO egyúttal üdvözölte Izrael előző napi bejelentését, hogy nem fogja útját állni az Egyiptom felől az övezetbe szánt humanitárius szállítmányoknak.

„Teherautóink megrakodva és menetkészen állnak”

– hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója londoni sajtótájékoztatóján.

Kifejezte abbéli reményét, hogy a készleteket a lehető leghamarabb – „remélhetőleg már holnap” – célba juttatják, amint megnyílik a rafahi határátkelő.

Elmondta, további 40 tonna segély a jövő hétig szintén megérkezik a térségbe. A szállítmányban egyebek között krónikus betegek és sebesültek kezeléséhez, ápolásához szükséges gyógyszerek vannak, biztosítva ezzel 300 ezer ember ellátását, beleértve várandós nőket is.

Az egyiptomi al-Kahera News hírtelevízió saját forrásaira hivatkozva közölte, hogy a rafahi határátkelőt pénteken megnyitják. A Maán palesztin hírügynökség és az egyiptomi biztonsági erők egyik magas rangú tisztségviselője közölte, hogy a humanitárius segélyeket szállító első 20 teherautó átkelését António Guterres ENSZ-főtitkár személyesen fogja felügyelni október 20-án a határon.

Ez lenne az első humanitárius szállítmány, amely bejut az övezetbe, miután Izrael teljes blokád alá vette, és elkezdte bombázni a mintegy 2,3 millió lakosú Gázai övezetet a Hamász radikális iszlamista szervezet összehangolt, október 7-i támadása miatt. Az ENSZ humanitárius katasztrófa veszélyére figyelmeztetett a palesztinok lakta part menti sávban.

Fotó: Fabrice Coffrini/Getty Images

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük