Külpol

WHO: Gáza evakuálása a súlyos betegeknek “halálos ítélet”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) élesen bírálta Izraelt pénteken, amiért kiürítteti a Gázai övezet északi részét, mert a szervezet szerint lehetetlen a súlyosan beteg és sérült emberek kimenekítése a területről.

“Sok súlyosan beteg ember tartózkodik ott, akiknek a sérülései miatt az egyetlen esélyük hogy létfenntartó eszközökkel tartják őket életben, mint például a gépi lélegeztetés”

– mondta Tarik Jasarevic, a WHO szóvivője.

“Ezeknek az embereknek a mozgatása maga a halálos ítélet. Az egészségügyi dolgozókat kérni erre pedig több mint kegyetlenség”

– tette hozzá a szóvivő.

Az övezet északi részén élőknek, köztük a rendkívül sűrűn lakott Gázaváros lakóinak, mintegy 1,1 millió embernek huszonnégy órán belül dél felé kellene távoznia, mert Izrael szerint a Hamász terroristái az épületek alatti alagutakban rejtőznek.

Az izraeli hadsereg jelentős hadműveleteket kíván végrehajtani a területen a következő napokban, de a Hamász propagandának nevezte a felhívást, és utasította az embereket, hogy ne menjenek sehova.

A WHO emellett bejelentette, hogy kifogytak az övezetben az egészségügyi készletei, valamint a kórházak túlzsúfoltságára is figyelmeztetett, kiemelve, hogy az intézményeknek sürgős segítségre van szükségük. A közölte, hogy számos kórházat ért támadás és több egészségügyi dolgozó életét vesztette.

“Fogytán az idő a humanitárius katasztrófa megelőzésére, amennyiben az üzemanyagot, a vízet, az élelmiszert és az életmentő egészségügyi és humanitárius ellátmányt nem lehet sürgősen eljuttatni a Gázai övezetbe a teljes blokád miatt”

– mondta Jasarevic.

A szóvivő szerint az evakuálásnak katasztrófális hatása lenne a műtétre szoruló sérültekre, az intenzív osztályon fekvő betegekre és az inkubátorokra szoruló újszülöttekre nézve.

Az ENSZ is tiltakozott az evakuálási felszólítás ellen, de palesztinai menekültügyi ügynöksége (UNRWA) bejelentette, hogy műveleti központját és a nemzetközi személyzetet áthelyezte az övezet déli részére.

“Az ENSZ lehetetlennek tartja, hogy egy ilyen lépést katasztrofális humanitárius következmények nélkül hajtsanak végre. Az Egyesült Nemzetek Szervezete határozottan arra szólít fel, hogy vonjanak vissza minden erre vonatkozó parancsot, elkerülve a már eleve tragikus humanitárius helyzet katasztrofálissá válását”

– mondta Rolando Gomez, az ENSZ szóvivője pénteken Genfben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük