A kormány „ötperces győzelme” után maradt a kényes kérdés: vajon ki viszi el az Erasmus+ balhét?
Öt perc alatt csatát nyertünk Brüsszelben – ezt még Navracsics Tibor mondta néhány hónapja, miután először tárgyalt az Európai Bizottsággal
Öt perc alatt csatát nyertünk Brüsszelben – ezt még Navracsics Tibor mondta néhány hónapja, miután először tárgyalt az Európai Bizottsággal
Szanyi Tibor szerint a Magyar Országgyűlés elvesztette parlamenti jellegét. Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom álláspontja szerint a Magyar Országgyűlés 2023-as
Egy hete kapkodja az ember a fejét, a Ferencvárosi pad ügyében, és nem tudja eldönteni, hogy ez egy bölcsődei játszótéri
A Fidesz nem „lecsapolni akarja a mocsarat”, ahogy korábban hangoztatta, hanem ezek szerint szügyig dagonyázni benne. Orbán Viktor pártjának EP-képviselői
Mint ismeretes június 24-én, szombaton, a felfegyverkezett Wagner-csoport – élükön az ex-Putyin kegyelt Jevgenyij Prigozsinnal – megindult Moszkva felé, letarolva
Utam Göncz Árpádig: koránérő, határozott jellem voltam. Világnézetem alapjai idejekorán kialakultak, melyek azonban, mint kavics a folyó sodrásában, az idő
A Fidesz felszámolja az ingyenes közoktatást – írja Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták elnöke. A politikus szerint „eddig is
Szanyi kapitány e-heti eszmefuttatása: legszorosabb politikai elvbarátaimmal két éve gondoltunk egy nagyot, s 2021/22 során havi rendszerességgel politikai jelentéseket adtunk ki,
A pedagógusok munkájának értékelése Azt hiszem, ez igazából sosem működött. Az idősebbek emlékezhetnek még az első ilyen próbálkozásra, a besorolásnál,
Hétvége van, hazarepültem a családhoz és elolvastam a híreket… köztük a legeslegújabb jelentést a propagandaminiszter irányítása alá tartozó Nemzeti (Dez-)