Vélemény

L. Ritók Nóra: A közoktatás haldoklik

A pedagógusok munkájának értékelése

Azt hiszem, ez igazából sosem működött. Az idősebbek emlékezhetnek még az első ilyen próbálkozásra, a besorolásnál, arra a bizonyos “lehet F” kategóriára, ami kicsivel nagyobb bért adott, és az intézményvezetők döntöttek, az ő megítélésük szerint ki dolgozik úgy, hogy megérdemli. Ezzel is voltak persze gondok, hiszen ebben is emberek döntöttek, és akkor is voltak a vezetésnek szimpatikusabbak, és kevésbé azok, ami befolyásolta a döntést.

Persze mindig is kereste a rendszer, hogyan lehetne ezt az egészet megfogni, nem sok sikerrel. Közben pedig lassan, de biztosan tűnt el a belső motiváció, az önbecsülést romboló visszacsatolások (ha voltak egyáltalán) már nem támogatták a hatékony pedagógia munkát, a hangsúly a szakmaiságról eltolódott. Én ezt párhuzamba hozom azzal, ahogy az iskolaigazgatók elvesztették azokat az arculatteremtő lehetőségeiket, amiben még a tantestület közösségként működhetett.

A „pedagógus életpályamodell” egy túlzó, és tartalom nélküli elméleti elgondolás maradt, ami jól hangzik, csak nem működik, amint láthatjuk.

Az új minősítési rendszer nem igazán vált be, biztosan mindenki környezetében van olyan „mester” fokozatú, amire rácsodálkoznak a többiek, hogy hogyan sikerült…. de hát a papír sokat elbír. Adminisztratív kényszer lett a portfólió-készítés, amit sokan meg sem akartak lépni, és bojkottálták, sokan meg úgy élték meg, mint valami hihetetlen csúcsteljesítményt, és ezután így mutatkoztak be: x y mesterpedagógus…na, de azt hiszem, már ez sem érdekel senkit.

Ja, és persze ki ne hagyjam az önfejlesztési terveket, melyeket meg kell írni, de attól tartok, ezzel be is fejeződik a történet, ezeket senki sem olvassa, adminisztratív görgetés ez is, aminek meg kell lennie, a tartalom azonban mellékes. Nem ér ugyanis össze a belső motivációval… és, hát külső sincs benne.

A legnagyobb baj szerintem azzal van, hogy a pedagógusok munkájának megítélésére nem találunk, és nem is találhatunk objektív mérőszámokat. Az,hogy „ki, mennyire teszi oda magát”, azt nehéz számszerűsíteni. A számszerűsíthető eredmények ugyanis nagyban függnek attól, milyen gyerekekkel dolgoznak a pedagógusok. Nem mindegy, hogy milyen családi háttér van mögöttük, mennyire támogató az, vagy egyáltalán érti-e a családban bárki az iskola üzenetét? Ebben szétszakadt az ország, az oktatás ma növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, és ez kivetül a pedagógusokra is.

Mivel én is tanítok minden tanévben szegregált iskolában is, ezért pontosan tudom, mit beszélek. Az integrált csoportomban, ahol javarészt jó társadalmi státuszú gyerekekkel dolgozhatok, a pedagógiai erőbefektetés töredékével szárnyalok, miközben a szegregált tanulócsoporttal sokkal több munkával sem tudom felmutatni ugyanazt az eredményt. Talán rosszul csinálom? Vagy egyszerűen eszköztelen maradok a tömegesen rám zúduló kihívásokban, ahol mondjuk 19 gyerek közül 16-nak van valamilyen „papírja”, hogy SNI (sajátos nevelési igényű), vagy BTMN (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő)? Úgy érzem, ez utóbbi az igaz.

Ha most magamtól elvonatkoztatok, és csak az általános iskolákat nézem, akkor ebből az következik, hogy a jó társadalmi hátterű gyerekeket tanító pedagógusok jól dolgoznak, a szegregált, vagy szegregálódó iskolákban tanítók pedig rosszul. Mert a tehetséggondozást, a versenyeredményeket nem tudják úgy felmutatni, mint a „jobb” iskolák pedagógusai. És akkor sem fogják tudni, ha valamivel magasabb bért kapnak.

És azért gondoljunk bele abba is, hogyha most, a státusztörvénnyel átirányíthatók lesznek a pedagógusok oda, ahol szakemberhiány van, már pedig a szegregált iskolákban az van, akkor ki fogja majd bevállalni azt, hogy menjen oda, ahol sokszoros erőbefektetéssel sem fog tudni produkálni, miközben, ha a „jobb” iskolában maradna, építhetné tovább a szépen ívelő, az állam által is elismert karrierjét?

És ez csak egyetlen pont, amiről most beszélek. Ehhez hasonló problémák sora van a státusztörvény mögött…ezért tiltakozott a szakma. És ezek nem látszanak az íróasztalok mögül, a jól felépített „elméleti” rendszerekben.

A közoktatás haldoklik. És vele haldoklik sokunk lelke, hite, munkája is.

Cikk és fotó: L. Ritók Nóra/Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük