Több városban eltörlik a választókerületi rendszert, olyan mértékben csökkent a lakosság száma
Nem csak Budapesten jut kevesebb képviselőnek mandátum a jövő júniusi önkormányzati választáson, több vidéki városban is megszüntetnek egyéni választókerületeket a lakosságszám csökkenése miatt. Van, ahol magát a választókerületi rendszert is el kell törölni, máshol pedig a nulláról rajzolnak újakat, derült ki a Nemzeti Választási Iroda közleményéből – számolt be a Telex.
A Belügyminisztérium múlt héten küldte el a Nemzeti Választási Irodának (NVI) a szeptember elsejei lakosságszámadatokat. Az adatokat az NVI közleménye szerint továbbították a helyi és területi választási irodák vezetőinek, azaz a jegyzőknek, akiknek október végéig kell hivatalosan meghatározniuk a jövő évi önkormányzati választás után felálló képviselő-testületek létszámát.
A tízezer fő alatti településeken egyéni listás rendszer van, ami azt jelenti, hogy a választók annyi jelöltet jelölhetnek be a szavazólapon, ahány tagja van a képviselő-testületnek.
A tízezer fő feletti településeken pedig a képviselő-testület nagy részét egyéni választókerületekben választják meg, míg a kisebbik része kompenzációs listáról jut mandátumhoz.
A tízezernél több lakosú településeken és a fővárosi kerületekben a lakosságszám alapján dől el az is, hogy hány egyéni választókerület van, és emellett hány jelölt jut be kompenzációs listáról a testületbe.
Hét vidéki nagyvárosban olyan mértékben csökkent a lakosság száma a 2019-es választáshoz képest, hogy a jegyzőknek a törvény alapján meg kell szüntetniük választókerületeket, és újra kell rajzolni az eddig struktúrát.
A választókerületek határait november 30-áig kell kifüggeszteni, és utána 15 nap van jogorvoslatra. Az önkormányzati választást és az EP-választást egy napon, 2024. június 9-én tartják. Miután 2019-ben öt évre választották meg az önkormányzati képviselőket, az új összetételű testületek csak a 2024-es választás után négy hónappal, jövő év októberében kezdik meg a munkát. (via Telex)
Címlapkép: MTI/Vajda János