Belföld

Négy osztályon sincs fűtés a Szent János Kórházban

Az Észak-budai Szent János Centrumkórház orvosigazgatója arról tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) és az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ), hogy a fűtési rendszer meghibásodása miatt lemondják „a gasztroenterológiai teljes felvételt, a vérzőket is beleértve; valamint a teljes pszichiátriai felvételt” – írja a 444.hu.

A levelet Winkler Gábor orvosigazgató jegyzi. A portál megkereste az intézmény kommunikációs osztályát, amely megerősítette, hogy valóban négy osztályon okoz problémát a fűtés hiánya. Ebben azt írták, hogy az épületeknek központi fűtésrendszere van, amelyet már hetekkel korábban beüzemeltek a tesztelés miatt. Ekkor több hibát is sikerült azonosítaniuk. Ezek egy részét ugyan sikerült megoldaniuk, másik részüket azonban nem.

„A betegérdekeket szem előtt tartva az akut gasztroenterológiai és pszichiátriai felvételt átmenetileg lemondtuk, valamint, azon betegeinket, akiknek az állapota ezt lehetővé teszi, kezelőorvosuk javaslatára hazabocsátjuk. Átszervezésre is sor kerül, egyes betegeket más osztályokra helyezünk át” – fogalmaznak.

Hozzáteszik, hogy minden rendelkezésre álló módon igyekeznek javítani mind a betegek, mind kollégáik közérzetét. Plusz takarókat osztottak ki, illetve olajradiátorokat helyeztek üzembe. Emellett elrendelték további hősugárzók beszerzését. (via 444, nepszava.hu)

Címlapkép: janoskorhaz.hu

lapszemle

lapszemle

Vélemény, hozzászólás?