Szijjártó Péter: az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja áll előttünk
Az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja áll előttünk – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt
Szijjártó Péter
Az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja áll előttünk – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt
Súlyos hiba lenne a politikai párbeszéd felfüggesztése az Európai Unió és Izrael között, a közösség ezzel a reményét is feladná
A háborúpárti washingtoni és brüsszeli mainstream egy végső, elkeseredett támadást indított az új realitás ellen – közölte a külgazdasági és
Peter Ziga, a szlovák parlament elnöke világosan megerősítette, hogy egy esetleges új nyelvjogi törvény semmilyen módon nem fogja korlátozni az
A héten az Egyesült Államok elnökválasztásának végkimenetele egy teljesen új politikai realitást, egy új politikai valóságot, egy új politikai környezetet
A stratégiai együttműködés Argentínával jelentősen megerősíti Magyarország pozícióját a nemzetközi politikai térben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken
Fontos stratégiai cél Magyarország önellátóvá válása az orvostechnikai eszközök gyártásában, ezért az elmúlt időszakban számos ilyen jellegű beruházáshoz nyújtott támogatást
Megdöbbenéssel értesültünk a délután folyamán az újvidéki vasútállomáson bekövetkezett tragédiáról, mely a jelenlegi információk szerint nyolc halálos áldozatot követelt, s
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a külhoni magyar közösségek mind meg tudjanak maradni a szülőföldjükön – közölte Szijjártó
Mi gratulálunk a Georgian Dream pártnak a georgiai emberek bizalmának elnyeréséért, illetve megőrzéséért, készen állunk a kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködés
Még a magyar elnökség alatt, decemberben kormányközi konferencia megrendezésre kerül sor az Európai Unió és Montenegró között, amelyen négy csatlakozási
Európának együtt kellene dolgoznia az ukrajnai béketeremtés, a tömeges illegális migrációs hullámok megállítása és a gazdasági versenyképesség mielőbbi visszanyerése érdekében
Történelmi jelentőségű, hogy az Európai Unió megnyitotta az uniós csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Albániával annak érdekében, hogy az ország a
Az eddigi legfontosabb mérföldkövéhez ért az új Budapest-Belgrád vasútvonal építése, hiszen az utolsó sínszál lefektetésével a fővároson kívüli szakasz nyíltvonali
A magyar és a szerb kormány problémamentes együttműködése biztosítja a lehetőséget arra, hogy ne legyen akadály a vállalatközi együttműködések felépítésében
Káros és veszélyes a kínai elektromos autókra kivetendő büntetővámokról szóló európai uniós javaslat, Magyarország ezért erre határozottan nemmel fog szavazni
Magyarország és Ukrajna is érdekelt a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésében, közös az erre irányuló szándék, a kormány mindent megtesz ennek érdekében,
Alább közöljük az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) elnökségének Közbeszédnek küldött szerdai levelét. „Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom stratégiai nyugalomra
Csaknem ezer nap után a kérdés többé nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni,
Magyarország ellenzi a kínai elektromos autókra kivetett európai uniós büntetővámokat és támogatja az ukrajnai háború mielőbbi rendezését célzó kínai-brazil béketervet