Mit tettek önök ezzel az országgal? – Kálmán Olga brutális beszéde után megfagyott a levegő a Parlamentben
Kálmán Olga a Parlamentben kérdezte a kormányt: „Mit tettek önök ezzel az országgal?” Szóba került a kivándorlás, az egészségügy és
Kálmán Olga a Parlamentben kérdezte a kormányt: „Mit tettek önök ezzel az országgal?” Szóba került a kivándorlás, az egészségügy és
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
Határozatképtelenség miatt csak napirend előtti felszólalások hangzottak el csütörtökre virradó éjszaka az Országgyűlés rendkívüli ülésén, amit 41 ellenzéki képviselő kezdeményezett
A Magyar–Német Ifjúságért Egyesület főszervezése mellett a Széchenyi István Egyetem is fontos szerepet vállalt abban, hogy összeült az első Magyar–Német
A jogi személyek nyilvántartásáról, valamint a jogi személyekkel kapcsolatos egyes bírósági eljárásokról és a végelszámolásról szóló törvényjavaslatok vitáját követően a
A képviselők energetikai tárgyú törvényeket is módosítottak kedden a parlamentben a határozathozatalok során és döntöttek arról is, hogy megszűnik a
Átláthatóbbá válik az alvállalkozók kifizetése a parlament által kedden elfogadott, az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény módosításával. A képviselők
Etnikai alapok nélkül nincsenek európai nemzetek, európai nemzetek nélkül pedig nincs létjogosultsága az európai nemzeti államoknak sem – jelentette ki
Orosz Anna, Újbuda momentumos országgyűlési képviselője közösségi oldalán jelentette be, hogy lemond parlamenti mandátumáról és nem indul a 2026-os választáson sem.
A magyar történelem legnagyobb bankrablása zajlott le a fidesz hathatós támogatásával az elmúlt 12 évben – írta a Közbeszédnek küldött
Az elmúlt 15 év világosan megmutatta, hogy az Orbán-rendszerrel szemben állók senki másra nem számíthatnak, csakis egymásra – kezdte a
Büntető feljelentést tett Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Pride betiltása elleni parlamenti rendbontás miatt – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája
A Fidesz-frakció benyújtotta a parlamentnek az alaptörvény módosítását. Magyarország alapvető értékeit az utókor számára is megőrizzük – közölte a Fidesz
A Fidesz-frakció a végső simítások után benyújtotta a parlamentnek az alaptörvény módosítását. A Fidesz-frakció szerdán a közösségi oldalán közölte: a
Kezdeményezzük március 10-re Orbán Viktor rendkívüli meghallgatását az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága előtt – írta a Közbeszédnek küldött közleményében Barkóczi
A Momentum sajtóirodája arról tájékoztatta a Közbeszédet, hogy a hétfői parlamenti ülés előtt Cseh Katalin, a Momentum országgyűlési képviselője Mérő
Döntött a parlament Népjóléti Bizottsága a Demokratikus Koalíció (DK) javaslatáról, amely szerint a bankoknak el kell engedniük a babaváró hitel
Dugába dőlt a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választásokról tett DK-s javaslat. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Facebook-posztban
Gyurcsány Ferenc, egykori miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a minapi Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy „oszlassuk fel a Parlamentet, legyen
A parlament tavaszi ülésszakán elfogadhatják az energiaitalok fogyasztásának korlátozásáról szóló javaslatot – közölte Nacsa Lőrinc és Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési