Nem kertelt Orbán Viktor: szerinte ez történne Magyarországgal, ha Ukrajnát felveszik az EU-ba
Az európai uniós tagság nem lehet egy háborús eszköz: az Európai Unió egy béketerv, a bővítés, a tagság megadása egy
Magyarország
Az európai uniós tagság nem lehet egy háborús eszköz: az Európai Unió egy béketerv, a bővítés, a tagság megadása egy
Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnök meghívására a mai napon Törökországba látogat. A magyar miniszterelnök részt vesz az
Akár 30 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elnyerhető a GINOP Plusz-1.2.4-24 pályázat keretében, amely a hátrányos helyzetű térségekben
A pályázatra jogosult italüzletek mintegy 80 százaléka jelentkezett a kormány által a falusi kiskocsmák számára meghirdetett, 3 millió forintos támogatási
A vámháború „egy taktikai kérdés”, és hónapokon belül le fog zárulni – hangsúlyozta a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című
A Tisza pártosok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék rá, az a céljuk, és örülnek
Orbán Viktor bevette az igazságszérumot, de közben tovább rabolja és árulja a hazáját és a honfitársait – írta Facebook-bejegyzésében Magyar
Pénteken keleten, északkeleten lesz több felhő az égen, itt helyenként kisebb eső, zápor, eleinte hószállingózás is kialakulhat. Máshol változóan felhős-napos
„Tegyük tisztába még egyszer: az Orbán-kormány ipari méretű korrupciója miatt nem érkezik meg a 8 ezer milliárd forint uniós forrás
Jövő héten kezdik postázni az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazás szavazólapjait – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten,
Tovább emelkedtek a lakbérek, egyre drágábbak a magyar albérletek. A KSH-ingatlan.com márciusi lakbérindexe szerint a fővárosi lakbérek 0,7 százalékkal emelkedtek
Ismét igazunk volt/van! – reagált az Egyesült Államok elnökének a vámemelések felfüggesztésére vonatkozó, előző napi bejelentésére a külgazdasági és külügyminiszter
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, az a szolgáltató, amely az idén már emelt, visszaviszi árait
Bár a nyugdíjpénztári tagtoborzó kampányok főszezonja hagyományosan az év utolsó hónapjaira esik, több pénztár most is futtat az új belépőknek
Most érezzük majd igazán a Brent olaj árának egy hét alatti több mint 17%-os árzuhanását. A héten csütörtökön a benzin
„Több fronton is óriási küzdelmet folytatnak a magyar mezőgazdaságban dolgozók, hogy idén is egészséges élelmiszer kerülhessen minden magyar asztalára” – írta
A vámháború nem akadály, megcsináljuk Európa legnagyobb adócsökkentési programját – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden. Orbán Viktor a videójában
Az idei év végén a családok, a nyugdíjasok és a vállalkozások is sokkal jobb helyzetben lesznek, mint az év elején
A munkavállalók több mint 50 százaléka semmilyen rendszeres fizikai aktivitást nem végez, a Fitt Magyarország (FIMA) és a TritonLife Magánkórházak
Cseh Katalin, a Momentum országgyűlési képviselője a közösségi médiában számolt be róla, hogy Brüsszelben hívta meg az EU-s képviselőket az idei Budapest