Itt a nagy igazság a magyar végrehajtókról – videó
Sok a félreértés vagy félremagyarázás a végrehajtói szakmával kapcsolatban, ezt tisztázzuk most, hogy már jó ideje a felszínre került a
Sok a félreértés vagy félremagyarázás a végrehajtói szakmával kapcsolatban, ezt tisztázzuk most, hogy már jó ideje a felszínre került a
Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co.
A baloldal magyar érdekkel szembeni brüsszeli politikai akcióinak a feltárását célzó vizsgálat eredményeiről tárgyal e heti egynapos ülésén hétfőn az
Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás, ám a délnyugati, nyugati tájak fölé vastagabb felhők is
Országjárása keretében Zala vármegyében, hétfőn és kedden több helyszínen is beszédet mond Magyar Péter, a TISZA Párt alelnöke. Magyar Péter
Tompos Márton, a Momentum alelnöke és frakcióvezető-helyettese Szijjártó Péter rendkívüli meghallgatását kezdeményezi – írja bejegyzésében. Kezdeményezem Szijjártó Péter rendkívüli meghallgatását! Ellenzéki
Olyan boltok nyílnak Magyarországon, amelyeket még nem láttunk korábban. Nem lesz bennük eladó, és a hét minden napján nonstop működhetnek.
Hszi Csin-ping magyarországi látogatása után folytatódott Orbán Viktor miniszterelnök kampánykörútja. A kormányfő Esztergomban sorsdöntő napnak nevezte június 9-ét. Esztergomban folytatta
Tompos Márton, a Momentum alelnöke a Facebookon tett közzé egy emailt, amelyben a kormányhivatali emailben toboroznak embereket az MCC által szervezett Mandiner
Káel Csaba kormánybiztos és Mao Jü, a China Film Administration vezetője széles körű filmszakmai együttműködésről írt alá megállapodást a magyar-kínai
Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos
„Ez egy nagy butaság. Magyarország megőrizte azt a régi barátságos jellegét, hogy kávéházország, ezért a politika jelentős része is a
Az igazi gourmand sajtkedvelők hajlandók horribilis összegeket áldozni kedvencükért, még ha azok egy kisebb vagyonba kerülnek is. Bemutatjuk a világ
A Tisza Párt EP-listavezetője arra buzdítja az embereket, hogy csatlakozzanak szavazatszámláló csapatukhoz. Magyar Péter Facebook-oldalán azt írta, hogy összesen 22 ezer emberre lenne
Az első napenergiával működő vonat a 2017-es év végén lett üzembe helyezve, a Byron Bay Railroad Company által. A vonat
A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kemecse egyik általános iskolájában történt bántalmazás ügyében.
Tompos Márton, a Momentum alelnöke még szerdán délután rakott ki EU-s zászlókat az Erzsébet hídra, ezzel köszöntve a kínai kommunista
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616
Az év legszebb időszaka az, amikor virágba borul a természet, és a kertben is megjelennek az első rügyek, hajtások. Igazán