Nyugdíjkorrekció 2025: Minden nyugdíjas érintett
Komoly lépést tett a Demokratikus Koalíció (DK) a magyar nyugdíjasokért. Soha nem látott megélhetési katasztrófa sújtja Magyarországot, és az Orbán-kormány
Komoly lépést tett a Demokratikus Koalíció (DK) a magyar nyugdíjasokért. Soha nem látott megélhetési katasztrófa sújtja Magyarországot, és az Orbán-kormány
Nemzetközi háborús konfliktus kiterjedésétől kevésbé, az infláció és az árak további növekedésétől sokkal inkább tart a hazai lakosság – mutat
„A ma kultúrájának szabadnak kell lenni, hogy újra és újra értelmezze, újrateremtse a világot, és újra elmesélje nekünk, hogy milyen
Figyelmeztet a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa, hogy mivel a vártnál nagyobb mértékben gyorsul az infláció, nem sokat ér a nyugdíjemelés. A
Megkezdődött a kamatkifizetés az inflációkövető PMÁP állampapírok esetében, ami azért hozza helyzetbe a befektetőit, mert a mostani kamatkifizetést követően drámai
Már 640 forint felett van a 95-ös benzin, és 660 forint felett a dízel literenkénti átlagára Magyarországon, és tovább emelkedik.
Január 20-án rögtön a legnagyobb állományú és legalacsonyabb kamatra váltó sorozattal kezdődik a kamatfordulók sora. A kincstári értékpapírszámlát vezetők már
Rengeteg pénz sorsáról dönthetnek idén a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) befektetői, akik drámai kamatcsökkenéssel találkoznak hétfőtől a megszelídült inflációnak köszönhetően.
2025. április 1-től 3,7% inflációkövető díjkorrekciót alkalmaz a Magyar Telekom, a Központi Statisztikai Hivatal által 2024. évre vonatkozóan megállapított és
Ma reggel tette közzé a KSH az decemberi infláció adatokat. Nagy János, makrogazdasági elemző írása. A fogyasztói árak 0,5 százalékkal
Az újabb drágulás nemcsak a magyar autósokat, hanem minden magyart súlyosan érint, hiszen az üzemanyagárak növekedése közvetlenül tovább hajtja az
Soha még ilyen jelentős pénzügyi vagyonnal nem bírtak a háztartások, mint manapság. Ám Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint
Felsorolni is nehéz, mennyi változás történik a mindennapi pénzügyeinkben 2025. január 1-től. Nő a bankszámlák díja, csökken a hitelek THM
Idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében, sőt a vásárlók egyenesen megrohamozták a boltokat a legújabb eszközökért.
Tavalyhoz képest sokat javult a lakosság inflációérzékelése, de még mindig nagyon sokan érzékelnek „jelentős” áremelkedést. Kedvező irányba fordultak az idén az
A következő hónapokban átmenetileg emelkedik, 2025 egészében azonban jobbára a 3 százalékos célnak tekintett sávban mozog majd a magyarországi infláció;
A BiztosDöntés.hu becslése alapján csak az elmúlt két évben összesen akár 70 százalékkal is növekedhettek a kis- és mikrovállalkozások bankszámla
Novemberben ismét gyorsult az infláció Magyarországon: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a fogyasztói árak 3,7%-kal haladták meg az
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az infláció novemberben is az előzetes kormányzati jelzéseknek és a piaci várakozásoknak megfelelően
A magyar gazdaság teljesítménye idén 0,5 százalékkal, jövőre 2 százalékkal nőhet az Erste előrejelzése szerint. Az infláció 2025-ben várhatóan nem