Varga-Bajusz Veronika: komoly az érdeklődés a munkáshitel iránt
Nagy népszerűségnek örvend a munkáshitel lehetősége, amellyel a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek – mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális
Nagy népszerűségnek örvend a munkáshitel lehetősége, amellyel a középiskolából kilépő, karrierépítésbe kezdő fiatalok élhetnek – mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális
Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője, politikai igazgatója egy szentesi család tragédiájáról számolt be Facebook-videójában – tájékoztatta a
Minden bankszámlás fontos levelet kap péntekig. A bankoknak január 31-ig kell kiküldeniük az előző évi bankszámlahasználatról szóló egységes díjkimutatásukat az
Minden eddigi csúcsot megdöntöttek tavaly az áruhitelek. Az áttörés elsősorban annak köszönhető, hogy ma már a webshopokban is gyorsan elérhetőek
Hiába indult el 2025 elejétől a vidéki otthonfelújítási program, a kedvezményes hitelét még sehol sem tudják igényelni az érdeklődők. A
Még gyermekbetegségekkel küzd a munkáshitel a bankoknál, ám látható: a jogszabály adta szűk lehetőségek ellenére a bankok igyekeznek egyedivé tenni
Csúnyán elbánt a végrehajtó a Pózsa-családdal. Az Opel Astra már sehol, de ők még mindig 22 millióval tartoznak – írta
A hitelt igénylők több, mint fele már több kölcsönt igényelt a lakásvásárláshoz, mint amekkora önerőt fel tudott mutatni 2024 szeptemberében
A Raiffeisen Bank sem késlekedett sokáig, január 10-től már igényelhető a bank munkáshitele. Ezzel egyelőre teljes az új támogatott konstrukciót
A bank 4 millió forintot biztosított egy komplex gépészeti karbantartással foglalkozó, 25 éves ügyfelének. Az első napok alapján számottevő az
Már igényelhető az akár 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel fiataloknak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a kormány Facebook-oldalán
Rekorddal zárhattak tavaly a bankszektor a lakáshitelezésben és személyi kölcsönöknél is. A háztartásoknak már több mint 11 milliárd forintnyi banki
Már igényelhető a bankokban a munkáshitel – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a közösségi oldalára feltöltött videóban. A főtanácsadó
Tompos Márton, a Momentum elnöke a Facebookon fejtette ki álláspontját a Diákhitel drágulásával kapcsolatban. Tompos szerint innentől kezdve a diákhitel
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa idei utolsó, december 17-i kamatdöntésén nem változtatott a 6,5%-os jegybanki alapkamaton. Az alapkamat alakulása
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető
A karácsonyi időszakra 3 bank is 10 százalék alatti személyi kölcsön kamatokkal fordult rá, ezzel szemben a lakáshitel-piacon kamatemelésekről szól
Történelmi csúcsokat dönt majd 2024-ben az áruhitelezés. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint karácsonyra hatalmas, 0%-os THM-es akciókkal készültek
Módosulnak a Babaváró hitel szabályai – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök aláírása szerepel a vonatkozó rendelet
A kormány döntése értelmében a december 31-ig megkötött diákhitelszerződéseket továbbra is kamatstoppal védi a kormány, amelyek esetében a hallgatók szabad