Így mészárolták le egy kis falu teljes lakosságát
Nyolcvan éve, 1944. június 10-én mészárolta le a második világháborúban, néhány nappal a szövetségesek normandiai partraszállás után a német hadsereg
Nyolcvan éve, 1944. június 10-én mészárolta le a második világháborúban, néhány nappal a szövetségesek normandiai partraszállás után a német hadsereg
Rendkívüli haláleseti eljárásban vizsgálják a baleset körülményeit, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást indítottak. A rendőrség közigazgatási és büntetőeljárást is indított
A Szegedi Tudományegyetem doktora mondta el a forradalmi eljárás részleteit. Még mindig csak kapkodjuk a fejünket, nem tudjuk felfogni, hogy
Gyászba borult az egész ország. Életének 42. évében meghalt Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színművész. A hírt Puskás Tamás, a Centrál
Halálos hibát követtek el a kórházi dolgozók egy műtét során. 2020 májusában egy kétgyermekes édesanya vesztette életét, miután egy laparoszkópos
A hétfői összesítés szerint legkevesebb 20 ember vesztette életét Texas, Oklahoma, Arkansas és Kentucky államban a szombat éjszaka és vasárnap
Halált okozott a képzetlen villanyszerelő. Vádat emeltek egy 48 éves férfi ellen, aki végzettség hiányában vállalta el egy családi ház
Halálos autóbaleset történt. Egy fiatal férfi meghalt, miután fának csapódott autójával az 5402-es számú úton, Kiskunmajsa külterületén – közölte a
Szerda hajnalban lett rosszul az a 60 év körüli nő, akihez Pest vármegyébe kérték a mentők gyors segítségét. A tüdőbeteg asszony
Halálos áldozatot követelt az ítéletidő Szerbiában. Életét vesztette egy nő a vajdasági Zomborban, amikor az ítéletidő kicsavart egy fát, amely
A Fico elleni merényletre rengetegen a szlovák miniszterelnök halálát, sőt, esetenként még a magyar miniszterelnök elleni merényletet is kívánó véleményekkel
Tizenkét ember meghalt és legalább 60 megsérült, mert hétfőn egy óriásplakát kidőlt egy heves viharban Mumbaiban – közölték India nyugati
Sávot és irányt is tévesztett az a lengyel kamionos, aki néhány kilométer hosszan szemben haladt a forgalommal az M30-as sztrádán
A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kemecse egyik általános iskolájában történt bántalmazás ügyében.
Elgázolt egy embert a vonat Budapesten, Újpalota megállóhely közelében hétfő éjjel – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján. Azt írták,
Az amerikai tagállam délkeleti részén, Houston környékén közigazgatási illetékesek szerint mintegy 300 embert menekítettek ki részben vízi úton, közülük többeket
Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban; Baja
Egy körözött férfi elfogására készültek. Négy rendőr életét vesztette, négy másik pedig megsebesült egy lövöldözésben hétfőn, amikor egy körözött férfi
Négyen meghaltak és legkevesebb 100 ember sérült meg. Az Egyesült Államok Oklahoma államában négyen meghaltak és legkevesebb 100 ember sérült
Az előzetes adatok szerint márciusban 6413 gyermek született, és 10 524 ember halt meg; 2023 márciusához képest a születések száma