Egy ember élte túl a repülőgép szerencsétlenséget
Két ember vesztette életét egy kis repülőgép balesetében a Malawi-tónál, egy fiatal nő csodával határos módon túlélte. Kedden tragikus légi
Két ember vesztette életét egy kis repülőgép balesetében a Malawi-tónál, egy fiatal nő csodával határos módon túlélte. Kedden tragikus légi
A Déli pályaudvarról Keszthelyre közlekedő Balaton Intercity Balatonszemesen egy gyalogos átjáróban elütött egy embert, aki a balesetben meghalt. A helyszínelés
Tizennégyen megsérültek Rotterdamban pénteken, amikor egy holland palacsintakülönlegességeket kínáló hajó, fedélzetén mintegy száz emberrel nekiütközött a rakpartnak – közölték helyi
Meghalt a 445-ös főúton szombat hajnalban balesetet szenvedett motoros – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság reggel az MTI-vel. Az Útinform
Teljes szélességében lezárták a 86-os főút zalai szakaszát szerda reggel, miután összeütközött egy kamion és egy autóbusz – közölte a
Összeütközött egy személyautó és egy tehergépkocsi az M3-as autópályán Kálnál a Nyíregyháza felé vezető oldalon kedden kora reggel – közölte
Halálos közlekedési baleset történt szombaton késő este Újhartyán külterületén, lakott területen kívül, ahol egy Opel Astra személyautó egy kanyarban lesodródott
Baleset történt az M0-s autóúton kedd délután az M3-as felé vezető oldalon, a maglódi kihajtó közelében, több kilométeres a torlódás
Hozzátették, hogy az esethez a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik segítenek az utasoknak a mentesítő járatra való átszállásban. A helyszínre
Hárman haltak meg egy ráfutásos balesetben az M3-ason, Mezőkövesd és Mezőkeresztes között kedden. Egy autó vezetője nem tartott megfelelő követési
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint két személyautó ütközött össze az Újköz és a Hosszú utca találkozásánál Újkígyóson hétfő délután
Baleset történt az M0-ás autóúton Szigetszentmiklós közelében az M1-es autópálya felé vezető oldalon hétfő reggel, jelenleg négy kilométeres a torlódás
Baleset miatt lezárták az M1-es autópályát Győr felé, a 99-es kilométernél – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este – közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Baleset miatt lezárták a 47-es utat a 180-as kilométernél, a Csongrád-Csanád vármegyei Székkutas közelében csütörtök reggel – közölte a rendőrség
Több utas és egy mozdonyvezető megsérült a bukaresti Basarab pályudvaron péntek este, mert egy tolató mozdony nekiütközött annak a vasúti
Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó személyvonat Nyíregyházán, a Kótaji útnál csütörtökön hajnalban – közölte az MTI-vel az Országos
Egy ember meghalt és többen megsérültek, amikor összeütközött egy személyautó és egy tehergépkocsi az 53-es számú főúton Akasztó térségében; a
Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Lébény térségében – közölte az Útinform szerda délelőtt
Baleset miatt a 6-os villamos terelve, a Móricz Zsigmond körtér helyett Újbuda-központig jár. A katasztrófavédelem azt közölte hétfő reggel, hogy