Szoboszlaiék a veretlen Crystal Palace-hoz utaznak
A magyar válogatott Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztató, címvédő Liverpool a veretlenül ötödik Crystal Palace vendége lesz az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi hatodik fordulójában.
A százszázalékos mérleggel listavezető Pool legutóbb meglehetősen régen, 2014 novemberében szenvedett vereséget a Premier League-ben a Palace otthonában, ugyanakkor így is van miért visszavágniuk Arne Slot tanítványainak: a londoni alakulat ugyanis a mostani szezont nyitó angol szuperkupa-mérkőzésen 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Liverpoolt és elhódította a trófeát.
Az augusztus 10-i meccs és a kupagyőzelem lendületet adott a Crystal Palace-nak, amely azóta nyolc összecsapást vívott meg veretlenül, a PL-ben három döntetlen mellett kétszer nyert, igaz, a jelenleg az alsóházban szerénykedő Aston Villa, valamint West Ham United vendégeként. A pontszerzések ugyanakkor figyelemre méltók, mivel sem a Chelsea, sem az Európa-liga alapszakaszában majd a Ferencvárossal is találkozó Nottingham Forest nem tudta legyőzni a Palace-t, amely így öt kör után a Pool mellett egyedüliként veretlen még.
A hétvégén igazán nagy rangadót nem rendeznek az angol élvonalban, viszont a második helyen álló Arsenal a Newcastle United vendége lesz, a vasárnapi találkozó pedig még úgy is érdekesnek ígérkezik, hogy a hazai együttes egyelőre csak a 13. helyen áll. A szezont remekül indító, harmadik Tottenham Hotspur ezúttal papíron kötelező győzelem előtt áll, mivel a pont nélkül sereghajtó Wolverhampton látogat az észak-londoniakhoz.
A negyedik Bournemouth kemény összecsapás elé néz, de ha pontot, vagy pontokat szerez a 12. Leeds United vendégeként, akkor megerősíti pozícióját az élmezőnyben.
Az egyelőre hatodik helyen álló Chelsea szintén esélyesként lép pályára saját szurkolói előtt, mert vendége a 14. Brighton lesz.
A 2021 és 2024 között zsinórban négy PL-trófeát nyerő Manchester City ugyancsak javíthat jelenlegi kilencedik helyezésén, ugyanis a 16. Burnley látogat majd szombat délután az Etihad Stadionba.
Premier League, 6. forduló:
szombat:
Brentford-Manchester United 13.30
Chelsea-Brighton 16.00
Crystal Palace-Liverpool FC 16.00
Leeds United-Bournemouth 16.00
Manchester City-Burnley 16.00
Nottingham Forest-Sunderland 18.30
Tottenham Hotspur-Wolverhampton Wanderers 21.00
vasárnap:
Aston Villa-Fulham 15.00
Newcastle United-Arsenal 17.30
hétfő:
Everton-West Ham United 21.00
A tabella:
1. Liverpool FC 5 11- 5 15 pont
2. Arsenal 5 10- 2 12
3. Tottenham Hotspur 5 10- 3 10
4. Bournemouth 5 6- 5 10
5. Crystal Palace 5 6- 2 9
6. Chelsea 5 10- 5 8
7. Sunderland 5 6- 4 8
8. Fulham 5 6- 5 8
9. Manchester City 5 9- 5 7
10. Everton 5 6- 5 7
11. Manchester United 5 6- 8 7
12. Leeds United 5 4- 7 7
13. Newcastle United 5 3- 3 6
14. Brighton 5 6- 8 5
15. Nottingham Forest 5 5- 9 5
16. Burnley 5 5- 8 4
17. Brentford 5 6-10 4
18. Aston Villa 5 1- 5 3
19. West Ham United 5 5-13 3
20. Wolverhampton 5 3-12 0
Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!