Sport

EURO-2024 – Eddig 34 gól 34 futballistától

A németországi labdarúgó Európa-bajnokság eddigi 34 góljának mindegyikét, beleértve a három öngólt is, más játékos szerezte.

A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) a kontinensviadal érdekességeit csokorba foglaló szerdai anyagában kiemelte, hogy Arda Güler lett a legfiatalabb játékos, aki gólt ért el Eb-debütálása alkalmával. A török labdarúgó, aki a georgiaiak elleni 3-1-es győztes meccsen 19 évesen és 114 naposan talált be, a “korversenyben” a nemzeti csapatában még most is szereplő portugál Cristiano Ronaldót előzte meg, aki 2004-es bemutatkozásakor 19 évesen és 128 naposan állította fel a kedd estig élt rekordot.

Az IFFHS kimutatásában helyet kapott, hogy Törökország története során először nyerte meg Európa-bajnoki nyitómeccsét, miután mind az öt korábbi ilyen találkozóját elveszítette. A három török találat egyikét szerző Mert Müldür azzal kerülhetett be az összefoglalóba, hogy – az öngólokat nem számítva – ő lett az 500. Eb-gólt jegyző játékos a kontinentális csúcsesemény történetében. Georges Mikutadze pedig azzal követelt magának helyet, hogy az Eb-újonc Georgia futballhistóriájának ő lett az első gólszerzője egy nagy tornán.

A Portugália-Csehország (2-1) összecsapás egyik érdekességét az adta, hogy a győztes válogatottban Francisco Conceicao a 92. percben, mindössze 112 másodperccel az után vette be az ellenfél kapuját, hogy pályára küldték. Honfitársai közül nagy tornán – vb-t és Eb-t tekintve – nálánál gyorsabban csak az a José Augusto volt eredményes, aki az 1966-os angliai világbajnokságon, a kezdést követően alig 95 másodperc múltán betalált a magyar válogatott kapujába az amúgy 3-1-es portugál sikerrel zárult csoportmeccsen.

Fotó: pixabay