Spanyol miniszterelnök: Európa kettős mércét alkalmaz az ukrajnai és a gázai háborúval szemben
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szerint Európa és a teljes nyugati közösség kettős mércét használ az ukrajnai és a gázai háborúval szemben.
Sánchez, aki szerdán hivatalos látogatásra érkezett Londonba Keir Starmer brit kormányfő meghívására, a Guardian című baloldali brit napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: ami a Gázai övezetben zajlik, az a nemzetközi kapcsolatok XXI. századi történetének talán legsötétebb fejezete.
A szocialista párti spanyol kormányfő kijelentette: Madrid annak elérésére törekszik, hogy az Európai Unió függessze fel az Izraellel ápolt stratégiai partneri viszonyát.
Izraellel szemben a munkáspárti brit kormány is igen kritikus nyilatkozatokat tesz. Keir Starmer miniszterelnök nemrégiben közölte: London az ENSZ Közgyűlésének szeptemberi ülésszaka előtt hivatalosan is elismeri a palesztin államot, ha az izraeli kormány addig nem hirdet tűzszünetet a Gázai övezetben, nem tesz érdemi lépéseket a Gázában kialakult „rettenetes állapotok” megszüntetésére, nem teszi egyértelművé, hogy tartózkodik ciszjordániai területek annektálásától és nem kötelezi el magát egy olyan hosszú távú békefolyamat mellett, amely elvezet a kétállami megoldáshoz.
Spanyolország már tavaly elismerte a palesztin államot, és a spanyol kormányfő a szerdán megjelent Guardian-interjúban kijelentette: örömmel nyugtázza, hogy a spanyol példát más európai országok is követik.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a gázai háborúval kapcsolatos európai válaszlépéseket kudarcnak tartja. Sánchez szerint a gázai és az ukrajnai háború teljesen eltérő okokból robbant ki, a világ mégis azt kérdezi, hogy Európa és a nyugati közösség miért alkalmaz kettős mércét a két konfliktussal szembeni fellépésében.
A spanyol miniszterelnök szerint az EU megosztott abban a kérdésben, hogy miként kell Izraelre befolyást gyakorolni, ez azonban elfogadhatatlan és fenntarthatatlan, ha az unió erősíteni akarja hitelességét más válságok, mindenekelőtt az ukrajnai háború kezelésében.
Pedro Sánchez elmondta: Spanyolország megpróbálja elérni, hogy az EU aktívabban lépjen fel Izraellel szemben. A lehetséges lépések közé sorolta pénzügyi büntetőintézkedések bevezetését Izrael ellen.
Elmondta azt is: Spanyolország és az Egyesült Államok eltérő módon ítéli meg, hogy miként kellene szembeszállni a globális kihívásokkal. Sánchez „nagy hibának” nevezte Washington kilépését a párizsi klímaegyezményből és az Egészségügyi Világszervezetből (WHO).
Úgy fogalmazott: a jelenlegi realitások legmegdöbbentőbb eleme az, hogy éppen a második világháború után kialakult nemzetközi rend első számú építésze, vagyis az Egyesült Államok törekszik most e világrend gyengítésére.
Címlapkép: Olivier Matthys MTI/EPA
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!