Külpol

Sokkoló hírek! Brutálisan megvertek egy tanítót

Megtámadták a belgrádi Szent Száva Általános Iskola egyik tanítónőjét, amikor a kopaoniki tanulmányi kirándulásról visszatérve szállt ki az autóbuszból, közölte csütörtökön késő éjszaka a Tanügyi Dolgozók Szakszervezete.

A Danasban megjelent közlemény szerint a tanítónőt a második osztályos diákok szülei támadták és verték meg a többi szülő és a gyerekek szeme láttára, mikor visszatértek a kirándulásról.

– Egy diáklány szülei verbálisan támadtak rá a tanítónőre., az anya elkezdte tépni a tanítónő haját, a földre lökte, az apa pedig többször fejen ütötte. Ez idő alatt különféle erőszakos dolgokkal is megfenyegették. A többi szülő hívására érkezett ki a rendőrség, elvégezték a helyszínelést, a tanítónőt pedig a sürgősségi központba szállították, ahol könnyebb fej- és vállsérüléseket állapítottak meg – közölte a szakszervezet.

A szakszervezet közleménye szerint a rendőrség azt tanácsolta a tanítónőnek, hogy tegyen bűnvádi feljelentést az őt megtámadó szülők ellen.

Amint arról írtunk, csütörtökön, ugyancsak belgrádban történt egy másik incidens is, melynek során egy diák édesanyja brutálisan megtámadott egy tanárnőt, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

Fotó: MTI

(via szmsz.press)

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények