Külpol

Robert Fico testőrsége több szakmai hibát is vétett

Szerdán, a Nyitrabányán tartott kihelyezett kormányülés után meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt, akinek az állapota még mindig nagyon súlyos. A kormányfőt három golyó is eltalálta az öt leadott lövésből. Hajós István biztonsági szakértő szerint Fico testőrsége több ponton is hibázhatott, a jövőben pedig itthon is minden bizonnyal szigorítják a biztonsági intézkedéseket.

Robert Fico ellen egy 71 éves költő követte el a merényletet. Szlovák lapinformációk szerint Juraj Cintula a Szlovák Írók Szövetségének aktívan politizáló tagja, aki összesen ötször lőtt a miniszterelnökre. Ficót a támadás után életveszélyes állapotban szállították a városi kórházba, majd mentőhelikopterrel vitték Besztercebányára, állapota továbbra is nagyon súlyos. Hajós István biztonsági szakértő szerint a kordonon kívül álló néhány fős csoportból már az elkövető zavart viselkedése is észrevehető lehetett volna.

Alig néhány emberből állt az a csoport, akik a kordon mögött álltak, az elkövető pedig nem egy profi bérgyilkos volt, tehát feltehetően zavartan, feszülten, izgatottan viselkedhetett, ez pedig észrevehető lehetett volna. Az, hogy Fico odament a kordonhoz kezet fogni, egyáltalán nem rendkívüli, hiszen a világ számos más pontján is bevett gyakorlat ez a politikusok körében. A szabályzat szerint ugyan ilyenkor a miniszterelnök és a tömeg között is állnia kellene egy testőrnek, ez azonban a gyakorlatban nem így szokott működni

– magyarázta a biztonsági szakértő, aki azt is hozzátette, hogy a testőröknek ilyenkor egy hajszálpontos forgatókönyvet kellene követnie, ami ebben az esetben a videófelvételek tanúsága szerint nem valósult meg.

Pontos forgatókönyvet kellett volna követniük

Az első lövés szakmailag elkerülhetetlen volt, hiszen a reakcióidő előtt történik meg, ám a többi találat elkerülhető lett volna. A Reagan elleni merénylet videóin is jól látszik az a forgatókönyv, amit ilyenkor a testőrök követnek, e szerint minimum két testőrnek azonnal meg kell ragadnia a védett személyt és megkezdeni a kimenekítést: az összezárt hátukkal védve azonnal a várakozó és készenlétben álló szállítójárműbe kell biztonságban eljuttatni, majd elhajtani vele úgy, hogy egy másik jármű követi és biztosítja őket. A lövés eldördülésekor egy testőrnek a tűzvonalba kell ugrania, hogy a testével védje a miniszterelnököt, és két testőr hatástalanítja a merénylőt az ott tartózkodó biztonsági személyzettel vagy rendőrökkel egyetemben. Fico esetében az összes testőr a merénylőre koncentrált, a miniszterelnök pedig másodpercekig feküdt a földön, mire a háttérből siettek a segítségére. Mindezek után azzal is hosszú másodpercek teltek el, hogy az autó előálljon, amibe a sérült Ficót helyezték, majd a testőrök nem tudtak beszállni az autóba, mert annak ajtajai zárva voltak, ezzel újabb időveszteséget értek el, ezt követően pedig úgy hajtottak el, hogy nem volt biztosító jármű sem

– kommentálta a történteket Hajós István.

A biztonsági szakértő szerint az, hogy nem mind az öt lövés találta el a szlovák miniszterelnököt, csupán annak köszönhető, hogy két lövedék célt tévesztett, nem pedig a testőrök reagálásának. Hajós arra is felhívta a figyelmet, hogy ha nem egyedül dolgozott volna a merénylő, újabb veszélyforrás lehetett volna a miniszterelnökre, hiszen a földön fekve könnyű célpont maradt, ahol másodpercekre magára hagyták, mint ahogyan az autóba helyezés is hosszú másodpercekig zajlott. A szakértő szerint az eset után minden bizonnyal itthon is szigorítják majd a biztonsági intézkedéseket.

Ez az eset egész Európában a biztonsági intézkedések szigorítását fogja maga után vonni, így Magyarországon is minden bizonnyal szigorításokat vezetnek majd be. Arra is lehet számítani, hogy a jövőben biztonsági ellenőrzésen esnek át azok az emberek, akik közvetlen közelébe kerülhetnek védett személyeknek

– tette hozzá Hajós István.

Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek