Belpol

Pávatáncot folytat a Hamásszal Orbán Viktor?

Álszent módon védi Orbán Viktor a Hamász terrorszervezetet, amely 1400 embert mészárolt le Izraelben és több száz – köztük több magyar – túszt tart fogva – tájékoztatta a Közbeszédet Vadai Ágnes, a DK országgyűlési frakcióvezető-helyettese, honvédelmi árnyékminisztere.

A DK politikusa úgy fogalmazott, a miniszterelnök a Türk Tanácsban ülő diktátorok társaságában elítélte Izrael önvédelmi lépéseit, miközben az ülésen részt vevő Erdoğan török elnök „szabadságharcosoknak” nevezte a Hamász terroristáit.

Vadai emlékeztetett, Orbán másik barátja, Vlagyimir Putyin kormánya barátként fogadta a terrorszervezet vezetőit Moszkvában. Eközben itthon a Fidesz arra sem volt hajlandó, hogy a DK javaslatára terrorszervezetként ismerje el a Hamászt, az Orbán-kormány pedig Európába terroristákat fuvarozó embercsempészeket engedett ki a börtönökből – írja a képviselő.

Hangsúlyozta, ezért a Demokratikus Koalíció írásbeli kérdést intéz Orbán Viktorhoz, hogy tisztázza:

  • Miért nem ítéli el egyértelműen a Hamászt és a terrorizmust?
  • Miért nem ítéli el az Orbán-kormány a terrorizmust Moszkvában, Ankarában vagy a Türk Tanácsban, ha az Európai Tanácsban, az ENSZ Közgyűlésén vagy az Országgyűlésben megteszi?
  • Miért engednek szabadon olyan embercsempészeket, akik a terrorizmust segítik?
  • A Demokratikus Koalíció álláspontja továbbra is világos: a Hamász nem a palesztin népet képviseli, hanem egy tömeggyilkos terrorszervezetet, amellyel szemben Izraelnek joga van az önvédelemre.

– közölte lapunkkal Vadai Ágnes.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Közbeszéd

Közbeszéd | Hírek, tények és vélemények

Vélemény, hozzászólás?