Orbánék elmúlt 13 éve: Nem, hogy utolértük volna Ausztriát, de lehagyott minket még Románia is
Az MSZP Rendszerváltást! programja nem csak szakpolitikai javaslatok gyűjteménye, hanem valójában egy alternatív javaslat a kormányzásra, a program pedig számos megoldási alternatívát kínál a gazdaság, a közteherviselés és a költségvetés tekintetében is – tájékoztatta a Közbeszédet Vajda Zoltán országgyűlési képviselő, a Költségvetési Bizottság MSZP-s elnöke.
Vajda közölte: a kormány évek óta hangoztatja, hogy mindjárt utolérjük Ausztriát, miközben már Románia is leelőzött minket. Ezért az elhibázott fiskális és a monetáris politika is felelős. A kormány költségvetési politikája pedig teljesen átláthatatlan, hiszen évről évre tudatosan idejekorán fogadtatják el, rendeleti úton pedig bármikor átcsoportosíthat forrásokat a kormányzat – jelezte a szocialista bizottsági elnök.
Az MSZP programja szerint csökkenteni kell a fogyasztásokat terhelő adókat, különösen az élelmiszerek esetében. A párt szerint kedvezményes, 18 százalékos kulcs alá kell kerülnie minden élelmiszernek, valamint 5 százalékos kulcs alá az alapvető élelmiszereknek.
Továbbá elmondták, hogy az energiaár robbanás megfékezése érdekében 5 százalékos áfakulcs vonatkozna a villamosenergiára, a földgázra, a vezetékes PB-gázra, a tűzifára, a brikettre és a kokszra, továbbá a palackos PB-gázra is.
Vajda Zoltán ismertette azt is, hogy a személyi jövedelemadó tekintetében az érvényben lévő egykulcsos adózást helyett, sávos, progresszív rendszerre van szükség, ennek keretében a minimálbér mértékéig a munkavállalói jövedelmeket adómentessé kell tenni, adójóváírás révén. A mindenkori minimálbér és az előző évi összes fizetés középértékéig – az adójóváírás fokozatosan csökkenő alkalmazásával – kevesebbet adót kellene fizetni, mint a jelenlegi 15 százalék – közölte.
Címlapkép: Pixabay