Női röplabda Extraliga – A rekordbeállításra törő Vasas átalakulásában bízhatnak a kihívók
A címvédő Vasas Óbuda második számú csapata, a Vasas SC békéscsabai vendégjátékával csütörtökön elrajtol a TippmixPro női röplabda Extraliga új idénye, amelyben a kihívók a remélt erősödésük mellett abban is bízhatnak, hogy az elmúlt négy kiírásban győztes fővárosiak játékoskerete a nyáron jelentősen átalakult.
Az itthon 2022 óta egyeduralkodó óbudaiaktól majdnem egy kezdőcsapatnyi játékos távozott, ráadásul ezúttal meghatározó röplabdázók szerződtek el Budapestről: a kétszeres Extraliga-MVP, amerikai Taylor Bannister a lengyel bajnokhoz, a legértékesebb játékosnak egyszer megválasztott szlovén Fatoumatta Sillah a Bajnokok Ligája-győztes olasz Coneglianóhoz igazolt, de távozott az azeri csapatkapitány Ajsan Abdulazimova és a hozzá hasonlóan ötszörös bajnok és kupagyőztes, korábbi magyar válogatott Trök Kata is. Ők mind a négyen évek óta a kezdőcsapat stabil pontjai voltak.
Pótlásukra a görög Jannisz Atanaszopulosz vezette szakmai stáb fiatal magyarok mellett amerikai és brazil röplabdázóval, a szlovák válogatott feladóátlójával, valamint a magyar nemzeti csapattag Kiss Grétával erősített. Az együttesnek a változások ellenére is a címvédés a célja még úgy is, hogy csak négy külföldit foglalkoztat.
A sorozatban háromszor a legjobb magyarországi női edzőnek megválasztott tréner az MTI érdeklődésére ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az idény elején a korábban meglévő automatizmusok minél jobb elsajátítása mellett a novemberi Bajnokok Ligája-selejtezőre való felkészülésen lesz a hangsúly, ugyanis szeretnének ismét ott lenni Európa húsz legjobb csapata között. Így az első csúcsforma időzítése a belga Beveren vagy a görög Olympiakosz elleni, november eleji párharcra esik majd.
A tízszeres bajnok Vasas számára történelmi lehet a mostani idény, ugyanis – az Újpesti Dózsával holtversenyben – egyetlen aranyéremre van az örökranglistát vezető NIM SE-től, azaz egy újabb végső sikerrel utolérné a hetvenes években egyeduralkodó jogelődöt. Sorozatban legalább ötször az 1971 és 1979 között egymás után kilencszer bajnok NIM-en kívül az Újpest (1963-1968), az Eger (1994-1998) és a Békéscsaba (2014-2018) ünnepelhetett bajnoki címet.
A kihívóknál szinte mindenhol folytatódott az elmúlt években megszokott trend, azaz gyakorlatilag minden csapat a teljes légiósállományát kicserélte. A legutóbb ezüstérmes Békéscsaba a fiatal magyar játékosait, illetve a válogatott Kertész Petrát megtartotta, hozzájuk ezúttal öt – kanadai, osztrák, bosnyák, brazil és bolgár – külföldi csatlakozott. A viharsarkiaknál a legnagyobb változást azonban mégsem a keret átformálódása jelenti: a kispadról öt év után távozott Tóth Gábor vezetőedző, akit a férfiválogatott szövetségi kapitánya, a női együttesnél első alkalommal munkát vállaló ifjabb Nagy Péter váltott.
A legutóbb kupaezüstérmes, bajnoki bronzérmes Kaposvár is lecserélte teljes légióssorát, s három brazil mellett argentin, ukrán és amerikai röplabdázókkal taszítaná le a trónról a Vasast. Az előző idényhez képest a magyar magból is csak három játékos maradt hírmondónak a francia Vincent Lacombe edzette somogyiaknál, akiknél az egyik legfontosabb új szerzemény a 23-szoros válogatott feladó, Bagyinka Fanni.
A többi kihívó közül új vezetőedzővel vág neki a szezonnak a Nyíregyháza és az UTE: előbbinél a korábban szintén csak férfivonalon dolgozó Dávid Zoltán, utóbbinál az argentin Alejandro Altamirano ült le a kispadra. A Kaposvárhoz hasonlóan a szabolcsiak és a lila-fehérek is hat légióssal szeretnének valamelyik sorozatban döntőbe jutni: a nyírségiek erre 2021 óta várnak, míg a Dózsaként tízszeres bajnok UTE a 2008-as újjáalakulása óta csak bronzérmekig jutott.
A MÁV Előrénél első teljes szezonját kezdheti meg Kaszap Tamás vezetőedző, így az előző idénnyel ellentétben ezúttal ő rakta össze a játékoskeretet, amelyben mindössze négy külföldi – plusz a franciaországi születésű, de magyar állampolgár Jeszek Júlia – szerepel. A legutóbb utolsó Szent Benedek RA ezzel szemben más úton jár, mert bár „hazahozta” a korábbi Eb-résztvevő feladót, Berkó Liliánát, szintén sok, hat légióssal igyekszik a korábbinál jobb eredményt elérni.
A mezőny két, csak magyar röplabdázót foglalkoztató együttese közül a nyitómeccset játszó Vasas SC fiókcsapatként ezúttal is a klub fiatal tehetségeinek, jelenlegi vagy korábbi korosztályos válogatott röplabdázóinak ad lehetőséget arra, hogy az élvonalban gyűjtsenek hasznos tapasztalatokat, míg az újonc TFSE célja, hogy bent maradjon az Extraligában.
Utóbbi klubnál külön érdekesség a vezetőedző személye: Jókay Zoltán hét idény után tér vissza a női élvonalba, s először az ellen a Vasas ellen vezeti majd csatába tanítványait, amelynél pályafutása legsikeresebb időszakát töltötte. Az 58 éves tréner – aki 2018 és 2024 között a Pénzügyőr férficsapatával a bajnokságot kétszer, a Magyar Kupát négyszer nyerte meg – a Vasassal négyszeres bajnok és nyolcszoros kupagyőztes, a bajnok mostani kerettagjai közül pedig Papp Orsolyát, Kiss Grétát és Juhár Dalmát is edzette utolsó óbudai évében.
A kilenccsapatos alapszakasz február 8-án zárul, az első nyolc kerül az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntőbe, ahonnan a továbbjutók az – akkor már három győzelemig tartó – egyenes kieséses szakaszban folytatják, míg a négy, elődöntőről lemaradó együttes a kilencedikkel együtt vív alsóházi körmérkőzést a kiesés elkerüléséért.
A szezon legkésőbb május 2-án zárul.
Az első forduló programja:
csütörtök:
MBH-Békéscsaba – Vasas SC 18.00
péntek:
KHG KNRC-UTE 18.00
vasárnap:
Fatum Nyíregyháza-MÁV Előre Foxconn 15.00
Szent Benedek RA-Vasas Óbuda 18.00
A TFSE szanadnapos.
Címlapkép: Pixabay
Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google hírei között is!
Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!