Belpol

Lázár János szerint „leszámolás” zajlik, miután az ügyészség megjelent a Fidesz szerverközpontjában

Magyarországon ma nem elszámoltatás, hanem leszámolás zajlik – reagált Lázár János, fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek arra, hogy kedden megjelent az ügyészség a Fidesz szerverközpontjában a Nemzeti Kulturális Alap ügyében (NKA) indult nyomozás kapcsán.

A volt építési és közlekedési miniszter a Fidesz keddi, budapesti frakcióülésére érkezőben az MTI-nek az ügyet úgy kommentálta: a Tisza Párt és a kormány azt várja el a hatóságoktól, hogy a Fideszt politikailag ellehetetlenítse és megsemmisítse.

„Magyarországon ma nem elszámoltatás, hanem leszámolás zajlik” – fogalmazott.

Nagyon aggasztónak nevezte, hogy fideszes szavazók adataihoz akar hozzáférni az ügyészség, ez szerinte „életveszélyes és abszolút a demokratikus politikai kultúrával szemben áll.”

Hozzátette: az ügyészség nem mondja meg pontosan, hogy mit csinál, fideszes adatokban „matat jelen pillanatban”.

Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden azt közölte az MTI-vel, hogy „az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait”. A kommunikációs igazgató a történeteket az „önkényuralom” szintlépéseként értékelte.

Az MTI megkeresésére Bodó Marianna, az ügyészség szóvivője azt közölte: az NKA ügyében hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indult nyomozás kapcsán folytatott nyomozati cselekményt kedden a Fidesz szervereit biztosító központban a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség megerősítette az eljárási cselekményt, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva többet nem kívántak közölni.

A főügyészség június 25-én közölte, hogy a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága által költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az ügyben. A megalapozott gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől a kompetenciáját meghaladó mértékben, a vonatkozó törvényi előírások és szabályzatok megszegésével 1079, mindösszesen 17 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásról döntött, amellyel ekkora összegű vagyoni hátrányt okozott.

A pénzügyi nyomozók a pályázati kérelmek elbírálása kapcsán eljáró hat embert őrizetbe vették, és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kecskeméti Törvényszék mind a hat gyanúsítottat letartóztatta harminc napra. Közöttük van Bús Balázs, az NKA korábbi alelnöke, Ughy Attila volt fideszes országgyűlési képviselő, a 17 milliárd forint kiosztásáról döntő Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumának korábbi elnöke, Krucsainé Herter Anikó, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) májusban felfüggesztett főigazgatója, valamint az NKTK kabinetvezetője és az ideiglenes kollégium két, az egykori Kulturális és Innovációs Minisztérium által delegált tagja.

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor

Olvassa a Közbeszéd cikkeit a Facebookon és a Google Hírekben is, és adja hozzá lapunkat a kedvenceihez, hogy a legfrissebb híreink mindig az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben!

Ha érdekesnek találta, ossza meg és mondja el véleményét!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük